Kizárták az olimpiáról a magyar 4×200-as váltót

Megosztás

A Holló Balázs, Kozma Dominik, Zombori Gábor, Márton Richárd felállásban támadó magyar 4×200-as úszóváltó a saját futamában két csapatot megelőzve a hatodik helyen végzett, de a célba érés után derült ki, hogy diszkvalifikálták őket egy rosszul sikerült váltás miatt – Kozma Dominik 14 századmásodperccel korábban ugrott a medencébe.. A kizárással biztossá vált, hogy nem döntőzhetnek.

„Nagyon sajnálom, hogy egy kicsit előbb indultam, de ettől a függetlenül a csapat megcsinálta, amit vártak tőle. Egy B csapattal álltunk fel, ebből én voltam a leginkább B”

– mondta később az M4-nek Kozma Dominik.

A női 200 pillangótól korábban visszalépett Hosszú Katinka a sűrű program miatt, de így is volt magyar érdekelt, Kapás Boglárka ugyanis ott volt a mezőnyben, és Hosszú visszalépéssel biztossá vált a továbbjutása is. Kapás az előfutamában a második helyen végzett a kínai Csang mögött, összesítésben az ötödik idővel (2:08.58) jutott tovább a szerda hajnali elődöntőbe.

Telex.hu

fotó: Kovács Tamás / MTI

Kapcsolódó cikkek