Egy kormánytagot is megfigyeltek, amikor elkezdett akadékoskodni

Megosztás

Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is szerepel azok között, akiket célba vettek a Pegasus nevű, okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogrammal – derül ki abból a kiszivárgott listából, amely a Pegasust kifejlesztő NSO nevű izraeli cég bizonyos ügyfelei által kiválasztott célpontokat tartalmazza.

Aszódi 2018 végén lett célpont, amikor még tagja volt a kormánynak, de már sorozatos konfliktusai voltak a felettesével, Süli János miniszterrel amiatt, hogy műszaki okokra hivatkozva nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását – írja a Direkt36.

Aszódit a hivatalos kormányzati telefonszámán vették célba, amelyen a munkával kapcsolatos ügyeit intézte. A készüléket le kellett adnia, amikor nem sokkal a célponttá válása után, 2019 januárjában menesztették a kormányból.

Kapcsolódó cikkek