Bíróság elé kerülhet az iskolásoknak tartott bemutatón felborult tűzoltóautó vezetője | videó

Megosztás

2019 szeptemberében a katasztrófavédelem bemutatót tartott váci iskolásoknak. A terv szerint egy égő autót jöttek volna eloltani a tűzoltók, ám a parkolóba érkező tűzoltójármű az oldalára borult, három tűzoltó pedig megsérült. A nyomozó ügyészség közlekedési baleset okozása miatt indított ekkor eljárást. A baleset miatt a tűzoltóautó vezetője akár katonai bíróság elé is kerülhet – számolt be erről az RTL Híradója.

„Egy elég nagy sugarú ívben próbáltam ezt a manővert végrehajtani, ehhez mérten is választottam meg a sebességet”

– mondta Grédely György, a tűzoltóautó vezetője, aki azt állítja, hogy több olyan ember is volt a lezárt parkolóban, akiknek nem lett volna szabad ott lenniük.

Szerinte egy operatőr állt rossz helyen, őt még kikerülte, ami után viszont egy tűzoltó kollégájához került túl közel, ezért rántotta félre a kormányt.

„Végig próbáltam a jármű ura lenni és visszahozni a stabilitás helyzetét”

– tette hozzá.

A rendőrség hivatalból feljelentést tett, de az ügyben sokáig nem történt semmi előrelépés. Grédely áprilisban leszerelt, ami után váratlanul érte, hogy meggyanúsították a balesettel kapcsolatban. A gyanúsítás ellen panasszal élt, ám az ügyészség a tanúvallomások és a szakértői vélemények alapján elutasította ezt.

Az RTL információ szerint a Központi Nyomozó Főügyészség megalapozottnak tartja a gyanúsítást, az ügyről hétfőn adnak részletes tájékoztatást.

Kapcsolódó cikkek