Égető szükség van új parkolóhelyekre Miskolcon

Megosztás

Már zajlanak az előkészületek, hogy ne csak szavakban, de tettekben is megnyilvánuljon a városvezetés részéről az akarat.

A kettes ütem építésekor még jóval kevesebb autóval számoltak, így a területen most az új parkolók létesítése az egyik legnagyobb feladat. Emellett a zöldterületek gondozása is nagy figyelmet igényel. 

Új parkolóhelyek kialakítása, valamint zöldterületek karbantartása, gondozása – ezek a legnagyobb megoldandó problémák Miskolc 6-os választókerületében, ami körülbelül az Avas kettes ütemét fedi le. A terület keddi bejárás kiderült, a helyi önkormányzati képviselő, Szilágyi Szabolcs ezekre folyamatosan keresi a megoldást, és a parkolóhelyek számát tekintve rövidesen nagyot lépnek előre.

Az Ifjúság útján már megkezdődött a munka, itt egy huszonkét állásos új parkoló épült, ami már nagyon régi és jogos igénye volt a lakóknak. Amint a beruházás itt befejeződött, a munkálatok a Kölcsey úton folytatódnak, ahol hasonló nagyságrendben létesítünk új parkolóhelyeket. Továbbá tervbe van még, hogy a közeljövőben a Sályi utcán is bővítjük a parkolóhelyek számát – hangsúlyozta.
A képviselő megmutatta még Veres Pál polgármesternek az Avasi Paradicsom Közösségi Kertet is. „Ez már egy több éve működő és nagyon sikeres projekt, melyet a Dialóg Egyesület koordinál. A megvalósításban annak idején én magam is részt vettem, és mai napig is segítem ennek működését azzal, amivel tudom” – mondta Szilágyi Szabolcs.

Veres Pál polgármester követendő példának nevezte azt, amit az Avason a helyi közösség létrehozott. „Ha azt halljuk, hogy Avas, egészen biztosan csak keveseknek jut eszébe egy kiskert, tele ágyásokkal, ahol helyi háztartások, családok, szomszédok gondozzák a virágágyásokat. Ez egy olyan pozitív példa, aminek már országos híre van, és azt gondolom, más városrészekben is megvalósítható lenne hasonló. Fantasztikus közösségépítő lehetőség ez, amivel remélem mások is élni fognak” – hangsúlyozta.

Szilágyi Szabolcs elmondta még, gondolkodnak még további parkolóhelyek létesítésén is, azonban ebben a városrészben ez sem egy könnyű feladat. „Parkolóra, játszótérre és zöld területekre, parkokra van a legnagyobb igény. A sűrű beépítettség miatt azonban a probléma az, hogy akármelyikbe fogunk bele, azt a másik kettő rovására tesszük meg. Ennek ellenére szerencsére vannak szép játszótereink, zöldterületeink is, és a jövőben is arra törekszem majd, ezek között megtaláljuk az egyensúlyt” – zárta. (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek