Várkonyi Andreára teljesen más élet vár Mészárosnéként – ezekhez az újdonságokhoz kell hozzászoknia

Megosztás

Magángépek, drága ruhák, testőr, de sokkal kisebb szabadság. És természetesen normál ésszel felfoghatatlan mértékű gazdagság.

Persze, mindennek ára van. Mármint nemcsak szó szerint. A Story magazin szerint Várkonyi Andreát „aranykalitkába” zárja majd a házassága Mészáros Lőrinccel.

A lap szerint Magyarország leggazdagabb embere mellett a műsorvezetőből lett üzletasszonynak sok mindent fel kell adnia. Például a szabadságát, és hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a leendő férjéhez hasonlóan őt is testőrök fogják védeni.

Ami még vár rá:

  • Rögtön két otthona lesz, mert Mészáros nem akarja feladni a felcsúti bázisát, ezért sokat lesz ott, „nem csak, amikor meccs van”. A másik pedig egy budai villa, amelynek a nagyságát a lap azzal érzékelteti, hogy mekkora személyzet kell hozzá: „A háztartásvezetés teljesen mást jelent majd ezentúl, mint eddig: inkább egy csapat irányítását, mint portörlést.”
  • Rengeteg veszély leselkedik majd rá, és ezentúl kétszer is meg kell gondolnia, kiben bízhat. Egyáltalán, ebben az új életben megmaradnak majd a barátságok? – teszi fel aggodalmaskodva a költői kérdést a lap.

A magazin értesülései szerint egyébként Várkonyi a lányával már elhagyta egykori otthonát, és megkezdte közös életét Mészáros Lőrinccel.

És akkor jöjjenek a lap szerint „izgalmasabb, nőiesebb” változások!

  • Ezentúl megveheti a legdrágább ruhákat.
  • Ha utazni akar, bármikor repülhet magángéppel.
  • Sőt még a barátait, családtagjait is magával viheti!
  • Egy protokollszakértő pedig mindenkit megnyugtat: igen, felveheti többször is ugyanazt a ruhát az eseményeken (bár ez ezen a szinten nem jellemző – teszi hozzá).

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek