Terjed az álhír, miszerint Eriksen szívleállását a Pfizer-vakcina okozta – apró bökkenő, hogy a dán játékos soha nem is kapott oltást

Megosztás

Szinte borítékolható volt, hogy Christian Eriksen tegnapi, majdnem végzetes, hirtelen szívleállása után is valahogy bejön a képbe a Covid, illetve az oltások veszélyessége. Alig fél nap alatt elterjedt a hír, hogy a dán játékos megkapta a Pfizer-oltást és ez is okozhatta a hirtelen rosszullétét. A bibi csak annyi, hogy az egész kamuhír, mivel Eriksen sosem kapott Covid-oltást és a betegségen sem esett át.

A labdarugó-Európa-bajnokságon szombat játszott egymással Dánia és Finnország, a mérkőzés azonban nem az egyetlen kapura lövés gólra váltásával született finn győzelemről marad emlékezetes. Hanem arról, hogy a 43. percben félbeszakadt, mert a dán Christian Eriksen összeesett a pályán, és percekig küzdöttek az életéért. Miután ott helyben szívmasszázst kapott, és visszanyerte az eszméletét, azonnal kórházba szállították, ahol később sikerült stabilizálni az állapotát. Az életét a kulcsfontosságú pillanatban gyorsan érkező orvosi segítség (és saját csapattársának lélekjelenléte) mentette meg.

Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt, mi okozta a játékos rosszullétét, de a történtek után rögtön megjelentek és a cikkünk írásakor is változatlan intenzitással szaporodnak a közösségi médiában az összeesküvés-elméletek arról, hogy a dolognak ahhoz lehet köze, hogy Eriksent május 31-én, azaz szűk két hete oltották be a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájával.

Elég Twitteren együtt rákeresni az „Eriksen” és a „vaccinated” (azaz oltott) szavakra, és már ömlenek is a találatok. „Breaking – Úgy tűnik, Christian Eriksen a közelmúltban kapta meg a Pfizer-vakcinát. Totális rejtély, hogy miért oltják be az élsportolókat. Az ilyen emberekre a Covid zéró fenyegetést jelent” – olvasható például egy frissen szembejövő szembejövő, tetszőlegesen kiválasztott bejegyzésben. Egyébként már az utolsó mondat sem igaz, ősszel mi is beszámoltunk arról, hogy több magyar élsportolót is ledöntött a lábáról a Covid-19.

Ez azonban nem igaz: Eriksen sem a Pfizer-BioNTech vakcináját, sem semelyik másikat nem kapta még meg.

Egy nem létező nyilatkozatból indult

A jelek szerint a legtöbben egy Twitter-bejegyzésre alapozzák a téves feltételezést, amely azt állítja, hogy a játékos klubcsapata, az Inter vezető orvosa nyilatkozott az oltás tényéről az olasz Radio Sportivának. Ezt azonban maga a rádióadó cáfolta, szintén Twitteren:

„Az idézett tweetben közölt információ hamis. Soha nem számoltunk be az Inter orvosi stábjának véleményéről Christian Eriksen állapotával kapcsolatban. Kérjük a tweet szerzőjét, hogy távolítsa el a tartalmat, különben kénytelenek leszünk intézkedni”

– írták még szombat este.

Az Inter vezérigazgatója, Giuseppe Marotta is reagált a feltételezésre az olasz Rai Sportnak:

„Nem volt covidos, és beoltva sem volt”

– zárta rövidre a kérdést.

Szívizomgyulladást kiáltanak

Az Eriksen rosszulléte mögött az oltást gyanító bejegyzésekben visszatérő elem, hogy szívizomgyulladást sejtenek a háttérben. Ez azért adja magát, mert Eriksen szívmasszázst kapott, és mert a közelmúltban egy izraeli és egy amerikai vizsgálat is arra jutott, hogy a vártnál magasabb a szívizomgyulladásos esetek száma a fiatal férfiak körében az mRNS-vakcinák – mint amilyen a Pfizer–BioNTech-vakcina is – második adagjának beadása után.

Ezt az esetleges összefüggést tehát valóban vizsgálják, bár érdemes megjegyezni, hogy míg Eriksen életveszélyes állapotban volt, az oltással kapcsolatban felmerült esetek túlnyomó többségénél nem okozott nagyobb gondot a betegség. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek