Akár a miskolci és mezőkövesdi strandokon is dolgozhatnak a diákmunkások

Megosztás

Hamarosan indul a szezon, Borsodban is kapósak a diákmunkások. Milyen lehetőségeink vannak diákként és mennyiért?

Sok évvel ezelőtt a diákok csak a nyári szünetben álltak munkába, ma azonban már teljesen természetes, hogy a fiatalok a tanév ideje alatt is dolgoznak. Ezzel egészítik ki a zsebpénzüket vagy segítik a család megélhetését. A diákmunkák szezonja azonban mégis csak a nyári vakáció, hiszen ilyenkor azok is szívesen munkába állnak, akik tanév közben minden idejüket a tanulásnak szentelték.

Van választék

Körülnéztünk az egyik állásportálon, majd egy diákszövetkezet oldalán, hogy megtudjuk, milyen kínálat várja idén nyáron a diákokat. Kiderült, kínálat van bőven, változatos területekre keresnek a cégek és intézmények fiatalokat. A bérek is igen változóak.

A legjobban az a diák jár, aki PCR-tesztelőnek szegődik el Miskolcon, mert ezért a munkáért 1800 forintos órabért kínálnak. Az árufeltöltéssel 1149–1726 forintot lehet keresni óránként, szintén a megyeszékhelyen, Tiszaújvárosban pedig adminisztrációs munkával 1530 forintot. Ezenkívül választhatnak a diákok recepciós munkát, dolgozhatnak moziban, miskolci, nagy gyárakban, de lehetnek pénztárosok is. Találtunk érdekes álláshirdetést is: „miskolci strandokon menő munka”. Az úszómestertől a takarítóig, összesen 14 munkakörbe toboroznak diákokat nem túl sok pénzért, 1000–1259 forintért óránként. A mezőkövesdi strandra szintén diákokat keresnek nyári munkára. A fiatalok 8 munkakör közül választhatnak. A juttatás itt sem túl magas, 850–1070 forint óránként.

A miskolci Vári Gréta Anna tavaly szerzett diplomát az egyik fővárosi egyetemen. Lapunknak elmesélte, hogy amint lehetett, tehát 16 éves korától, minden nyáron vállalt diákmunkát. Gimnazistaként az egyik rokona munkahelyén volt erre lehetőség.

– Ez egy hivatal volt, rettenetesen unalmas munkával, néha iratot kellett rendezni. Azonban jól fizettek, így elvállaltam. A pénz jól jött a nyaralásra. Másodéves egyetemista voltam, amikor ismét munkába álltam, akkor már gyakornokként. Úgy gondoltam, hogy szükségem lesz a valódi munkahely nyújtotta tapasztalatokra. Egy munkaerő-közvetítő cégnél dolgoztam, nem túl sok pénzért, de ahogy reméltem, sok mindent tanultam itt, amit az egyetemen nem lehet. És ami nem mellékes, hogy az ott kialakított kapcsolataim révén jutottam később munkához – tette hozzá Gréta. További részletek a Boon.hu cikkében olvashatók.

Related posts