Hatalmas botrány kerekedik: Óriási emberi mulasztás és felelőtlenség okozta az olaszországi felvonó tragédiáját

Megosztás

Mivel a vészfék a korábbi években többször is indokolatlanul bekapcsolt, ezért elképesztő felelőtlenséggel egyszerűen kiiktatták. Konkrétan 14 ember élete múlott ezen a kis apróságon, ezzel a védelmi rendszerrel ugyanis a kabin le sem zuhant volna.

Az olasz rendőrség szerdán három embert letartóztatott az észak-olaszországi felvonókabin balesetével összefüggésben – írta meg az Associated Press.

A nyomozás során kiderült, hogy nem működött a fékezőrendszer, miután idén egy karbantartás során egy bilincset helyeztek a kabin fékjére. A bilincset néhány hete helyezték el ideiglenes megoldásként – mondta Alberto Cicognani rendőr alezredes, aki arról is beszámolt, hogy a három letartóztatott személy közül egy már vallomást is tett.

Ahogy arról már korábban írtunk, a baleset során a felvonó vontatókábele elszakadt, a kabin pedig visszafelé kezdett csúszni az utolsó pilon felé, majd lezuhant. Ilyen esetekben be kellene indulnia a vészféknek, amelyik képes stabilan megtartani a kabint a mentőegység megérkezéséig, de ebben az esetben ez nem történt meg. A kabin a becsapódása után párszor átfordult, a közelben lévő fatörzsek állították meg.

A balesetben 14 ember vesztette életét, köztük egy Olaszországban élő izraeli házaspár, a gyerekük és az anya szülei, akik azért jöttek az országba, hogy meglátogassák az unokáikat. A szerencsétlenség egyetlen túlélője a pár ötéves kisfia, akit a Kibic szerint súlyos sérülésekkel ápolnak Olaszországban. A kisfiú nagynénje a tragédia után a család több tagjával együtt Olaszországba utazott. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek