A legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetésben részesült Karikó Katalin

Megosztás

Nagy örömmel adtam át Karikó Katalinnak, munkája és életműve elismeréseként a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis-díjat – számolt be róla Facebook-oldalán közzétett posztban Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere szerint Semmelweis és Karikó munkássága között fontos párhuzam van: “Mindketten hittek feltevésükben és a rengeteg nehézség ellenére rendületlenül gyakorolták hivatásukat a betegek és az egész emberiség javára. Végül pedig az idő és a tények őket igazolták.”

“Mélyen meghatott a gondolat, ami szerint szakmai pályánkat mindketten Szegeden kezdhettük el, akkor még nem sejtve, hogy évtizedekkel később ilyen jeles alkalomból láthatjuk viszont egymást.”

“Szívből gratulálok és bízom benne, hogy a számtalan hazai és nemzetközi elismerés mellett a Nobel-díj-bizottság is meghozza majd a tudományos eredményhez méltó döntést!” – zárta Kásler.

Fotó és forrás: Kásler Miklós Facebook

Kapcsolódó cikkek