2010 előtt még a tulajdonosrejtegető cégformák ellen beszélt, azóta egész hálózatot épített ki a Fidesz

Megosztás

Nagyjából tudhatjuk, kik a főbb tulajdonosok, akik elképesztő pénzt halmoztak fel, ki tudja, hogyan. Ugyanakkor ami ellen annyit beszélt a mostani kormánypárt ellenzékben, azt sokkal hatékonyabban és durvábban oldotta meg, amint kormányra került. Hatalmas vagyont kezelnek ezek az óriások, döntő többségük egyértelműen NER-kézben van.

Noha a Fidesz 2010 előtt mindennek elhordta az offshore-ozó vállalkozókat, és megígérte, hogy száműzi a gazdasági életből a tulajdonosrejtegető cégformákat, a Nemzeti Együttműködés Rendszere mégis létrehozta a maga titkos „pénzeszsákjait”, amelyekre aztán óriásvállalatokat épített. A Covid-időszakban különösen elszaporodtak az úgynevezett magántőkealapok; számuk mára a hatvanat is meghaladja. 43-at egyértelműen a kormányközeli felsőelit kezel, de a többi sem esett messze a hatalomtól. Azt tehát tudjuk, „hol a lé”. Csak azt nem, honnan van és pontosan kié. A részleteknek a valaszonline.hu ment utána.

Az utóbbi időszakban magunk is folyamatosan figyelemmel követhettük, milyen “érdekes” privatizációs hullámot indított el a kormányzat a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerének kiépítésével. Ám azok az egységek legalább nem titkosak – pontosan tudjuk, ki hozta létre őket (a kormányzat), s tudjuk azt is, ki rendelkezik majd az államról lehasított vagyontömeg fölött (jellemzően olyanok, akikben Orbán Viktor megbízik). Ezzel szemben létezik egy cégforma, amelyet lehetne akár rendeltetésszerűen is működtetni – ám idehaza inkább visszaélésszerűen, politikai indíttatású, „arc nélküli” bevásárlásokra használják.

A nemzetközi térben is létező magántőkealapok eredetileg olyan pénzgyűjtő entitások, amelyek esetében az üzleti döntéseket szigorúan az alapkezelők hozzák, a befektetési jegyek birtokosai – vagyis a végső haszonhúzók – pedig csendben várják az eredményeket. Csakhogy Magyarországon 2016 óta sorra jönnek létre az olyan magántőkelapok, ahol a regisztrált alapkezelőket strómanként tolják maguk előtt a bizniszeket ténylegesen vezénylő háttértulajdonosok. Akiknek a kiléte a törvény erejénél fogva titkos, ahogy főszabályként azt sem tudhatjuk, miféle pénzeket „mostak bele” ezekbe a kasszákba. Elképzeléseink persze lehetnek: a túlárazott állami óriástenderekből, az egykori letelepedési kötvényes varázslatokból, vagy a kaszinóüzemeltetésből kinyert tíz- és százmilliárdok is becsatornázódhatnak ilyesfajta „zsákokba”. S miközben egy banktulajdonos normál esetben csak rendkívül szigorú és visszafogott keretek között hitelezheti saját cégeit, egy magántőkealapon nyugvó pénzintézet nyilván nagyvonalúbban finanszírozhat egy másik magántőkelapra épített gigavállalatot – akkor is, ha a mélyben egyébként mindkét oldalon Mészáros Lőrinc-típusú figurák húzzák a hasznot.

A Mészáros-birodalom és a hozzá tartozó magántőkealapok budapesti főhadiszállásai:
1. Váci utca 38., 2. Andrássy út 59., 3. Hermina út 17. (Forrás: Google Streeview)

Nem állítjuk persze, hogy csak a magántőkealapok segítségével lehet elrejtőzni a nyilvánosság értő és érdeklődő szemei elől. Máig létezik az offshore-ozás (ebben az esetben „egzotikus” országokban működő, névtelenséget biztosító érdekeltségeket használnak hazai üzletekhez), a klasszikus strómanos megoldás (melynek szélsőséges formája, amikor például egy hajléktalan nevére jegyeznek be egy céget), akadnak rejtett tulajdonosokkal működő részvénytársaságok (ahogy megírtuk, ilyen a kínai vakcinát hazánkba juttató vállalkozás) és persze asztalfiókban tartott opciós szerződésekkel is homályban lehet maradni. Mindazonáltal a legfeltörhetetlenebb és legjogszerűbb még mindig a NER-elit által már-már üzemszerűen használt magántőkealap.

Mindez azért különös, mert a 2010-es parlamenti választás előtt a Fidesz még sajtótájékoztató-folyamok segítségével karaktergyilkolászta a korrupt, titkolózó, offshore-ozó, tulajdonos-rejtegetésben élenjáró baloldalt. Sőt: hatalomra kerülve Magyarország Alaptörvényébe is beleírta, hogy „a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére (…) teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható”. A párt gazdasági énjeként működő Simicska Lajos kiesése után a kormányzat már ügyet sem vetett az alkotmányos alapelvekre: milliárdos megbízásokra és vissza nem térítendő állami támogatásokra kezdte érdemesíteni a Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Matolcsy György, Habony Árpád, Hernádi Zsolt és Jászai Gellért körül sűrűsödő magántőkealapok – pontosabban: az azokra épített cégek – jelentős részét.

A Válasz Online a nemzeti bank hatályos nyilvántartásaiból összeszedte, pontosan hány magántőkealapot kezelnek mostanság a bejegyzett alapkezelők. Ahogy az alábbi gyűjtés igazolja, a Covid-időszakban nagyon megszaporodtak az efféle titkos-bizalmas kasszák: számuk mára a hatvanat is meghaladja, s ebből 43-at egyértelműen a kormányközeli felsőelit kezel (önmaga vagy más, akár politikai főemberek megbízásából, ezt nem tudhatjuk), de persze a többi sem esett messze a hatalomtól. Egy-egy kegyelmi pillanatban néhány nagyágyú elismeri, hogy nála vannak valamely magántőkealap befektetési jegyei – ilyen már Mészáros Lőrinccel is megesett –, de ha másnap vagy harmadnap továbbszármaztatta ezeket, arról már nem értesülhet a nagyérdemű.  

Az alábbiakból kiderül viszont, hogy az új házasságra készülő üzletember nem csak magánéleti értelemben hagyja el Felcsút községet a főváros kedvéért. Időközben annyi vállalatot gründolt, hogy immár három budapesti irodaházból (a Váci utcai MKB-bázisról, az Andrássy út 59.-ből és a Hermina út 17. alatti toronyépületből) kénytelen irányítani a birodalmat – s ezeknek néhány áttételen keresztül mind egy-egy magántőkealap a tulajdonosa. Mindez akár történelmi „igazságtételként” is leírható folyamat, hiszen az MKB-központ (alias tiszti kaszinó) az 1990-es évek elején a Fidesz–MDF-székházügyletek egyik kulcsingatlana volt. Sőt: a mostani magántőkealapos beszerzések egy másik gyöngyszeme, az Andrássy út 105. alatti palota is állomásozott már időlegesen Orbán Viktor pártjánál az ősidőkben. Mindez persze csak jelképnek erős. A valóságban legalább ezerszer ennyi értéket habzsolt be a magántőkealapok képében mutatkozó „kisgömböc” – a már unalomig ismert javakon felül például ásványvízüzemet, tévét, volt Simicska-társaságot, pulykafeldolgozót, eszéki fociklubot, a Kolosy téri piacot, szállodákat, nyugdíjasházat, tésztagyárat, a neves MészárSteak-hentesboltokat, Balaton-parti telkeket – és még a Marczibányi téri sportcentrumot is. (Aki a teljességre törekvő pontos listára kíváncsi, alább kedvére bogarászhat.)

Magántőkealapok a hatalom közelében

I. Mészáros Lőrinc alapkezelői

• Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt.: A felcsúti milliárdos tulajdonában lévő cég öt magántőkelapot irányít. A 2016. februári bejegyzésű Metis Magántőkealap (1.) és a 2017 júniusában indult Metis 2 Magántőkealap (2.) közvetlenül és közvetve mindösszesen 15,99 százaléknyi részvénycsomaggal rendelkezik az MKB, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank és a Budapest Bank fölött „ernyősködő” Magyar Bankholding Zrt.-ben. A 2016 júliusától funkcionáló Konzum PE Magántőkealap (3.) a Mészáros-birodalom zászlóshajójaként ismert Opus Global Nyrt. legnagyobb tulajdonosa. Ezen a talapzaton nyugszik tehát a tőzsdei részvénytársaság leányaként ismert Mészáros Építőipari Holding (benne például az infrastruktúra-beruházó Mészáros és Mészáros Kft.-vel, valamint a vasúti óriásprojekteken dolgozó R-Kord Kft.-vel), több élelmiszeripari feldolgozóüzem (Viresol, Kall Ingredients), a Wamsler nevű tűzhelygyár, továbbá a Hunguest Hotels-szállodalánc és a Balatontourist-kempinghálózat. Ugyancsak a Konzum PE birtokolja az ország egyik legnagyobb ásványvizes érdekeltségét megszerző Aqua Lorenzo Kft.-t. S közvetve szintén ez a magántőkealap ellenőriz több patinás Andrássy úti ingatlant: konkrétan az 57., az 59., a 105. és a 112. szám alattiakat. A 105-ös már az 1990-es évek elején is Fidesz-vagyonkörbe tartozott, a 112-es, vagyis a Kogart ház pedig épp a minap került be a Mészáros-féle „kiskosárba”. Hazánk legnagyobb vezetékes földgázelosztója (Tigáz) és az ország észak-keleti ötödének villamosenergia-ellátója (Titász, E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.) mögött a 2017 októberében startolt Status Energy Magántőkealap (4.) kezd „felsejleni”, s ugyancsak ez az alap uralja a halmajugrai és bükkábrányi naperőműprojekteket. Idén áprilisban regisztrálták még a Global Alfa Magántőkealapot (5.) is, de erről egyelőre nem tudhatjuk, mi a célja.

• Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.: Mészáros Lőrinc második számú alapkezelője alá ugyancsak öt magántőkealap tartozik. A 2017. augusztusi keltezésű Status MPE Magántőkealap (6.) áttételesen résztulajdonosi és beszállítói oldalon is jelen van a TV2 Média Csoportban, valamint a kereskedelmi adó és a közmédia reklámidejét értékesítő atmedia Kft.-ben. A tavaly márciusban indult Status Next Környezetvédelmi Magántőkealappal (7.) Mészáros a hulladékgazdálkodó gigászként ismert Envirotis Holdinghoz jutott hozzá – de ezt az érdekeltséget nemrég továbbadta régi bizalmasának, Halmi Tamásnak. Szintén a Status Next-körbe sorolták a fent említett ásványvizes bizniszt kiegészítő Greenpet Recycle flakonfeldolgozót, továbbá a Szabadics-csoporttal közös Azbeszt Diagnosztika Kft.-t. A 2020 júliusában regisztrált Ekho Magántőkealap (8.) egyfelől a Simicska Lajostól megörökölt Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft.-t vásárolta fel, de erre a pénzalapra épült az a cég is, amely Mészáros Lőrinc új – Várkonyi Andreára hangolt – budai villaegyüttesét birtokolja. A tavaly szeptemberben létrehozott Status Food Magántőkealap (9.) a pulykaiparban szárnyaló Gallicoop megvételében segédkezett, a 2020. novemberi bejegyzésű Status Property Magántőkealap (10.) pedig a közelmúltban vette magához az egykori Fidesz–MDF-ingatlanügyekben is szereplő Váci utcai MKB-palotát. Utóbbi alap közvetve a Budaörs és Törökbálint közötti, az M1–M7-es autópálya kivezető szakaszánál lévő Akron Park Irodaházat is birtokolja.

II. A Mészáros-holdudvar további alapkezelői

• Nukleus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.: A cég korábban a felcsúti milliárdos MKB Bankjának kötelékébe tartozott, tavaly kiszervezték, de maradt az üzletember közelében – és jelenleg négy magántőkealapot kezel. A 2019 áprilisában startolt Béta Magántőkealap (11.) szintén közreműködött a fent említett Gallicoop-ügyletben, valamint taktikai okokból Mészáros eszéki fociklubja is erre az egységre szállt. A tavaly júniusban gründolt Nuk3 Magántőkealap (12.) egy piac-, állam- és NER-kompatibilis takarítócégben szerzett részesedést, a júliusban létrehozott Dine&Fun Magántőkealap (13.) a Kolosy téri piacot nyelte be, a novemberben regisztrált Nuk5 Magántőkalap (14.) pedig programozó és ingatlanos vállalkozásokat hódított meg.

• Primefund Befektetési Alapkezelő Zrt.: A társaságot a Mészáros Lőrinc állandó ügyvédjeként működő Kertész József Tamás vette a nevére, de a két magántőkealapot gondozó cégben kisebbségi tulajdonos a szintén a jogászcsapathoz tartozó Lacfi Endre is. Utóbbi a Gyurcsány-érában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatói kabinetfőnökeként még az akkori hatalmat szolgálta. A tavaly novemberben létesített Prime Finance Magántőkealap (15.) két érdekeltségén keresztül összesen 1,86 százaléknyi Magyar Bankholding-részvénycsomagot tudhat magáénak. A 2020 decemberében életre hívott Prime Property Magántőkealap (16.) pedig az Ajtósi Dürer sor–Hermina út kereszteződésében magasodó irodaházat szerezte meg a közelmúltban.

• Minerva Befektetési Alapkezelő Zrt.: A Mészáros Lőrinccel régóta üzlet-, jacht- és repülőtársi viszonyt ápoló Szíjj László cége két magántőkealapot kezel. A 2017. májusi bejegyzésű Themis Magántőkealap (17.) egyrészt a vissza nem térítendő állami turisztikai milliárdokat Keszthelyre, Sopronba és Bükfürdőre csatornázó Adventor Hotel Kft. tulajdonosaként vált ismertté. A Themishez továbbá egy kecskeméti szállodaprojekt, egy szegedi nyugdíjas-lakócentrum, egy budapesti mérnökcég, valamint logisztikai és tésztaipari érdekeltségek is tartoznak. A 2018 augusztusában indított Eirene Magántőkealap (18.) pedig a Magyar Bankholding 3,29 százaléka felett rendelkezik.

• DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.: A bankholdingba betagozódó Magyar Takarékszövetkezeti Bank cége a 2018 novemberében „élesített” Takarék Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealapot (19.) kezeli. Ez az alap ugyancsak részt vett a nagy Gallicoop-beszerzésben.

• Singulium Befektetési Alapkezelő Zrt.: A vállalatban áttételes tulajdonos a Takarék-érdekeltségekkel intenzíven együttműködő Bene Gábor. A társaság által tavaly június óta kezelt Singulium Magántőkealapnak (20.) egyelőre nincs „szabad szemmel” látható leányvállalata – de nyilván még lehet.

• Diófa Alapkezelő Zrt.: A társaság Mészáros Lőrinc közeléből került a NER-től eredetileg független, de a rendszerrel egyre több üzletet kötő Jellinek Dániel csúcsmilliárdoshoz. A 2020 júliusában bejegyzett Nivala Magántőkealap (21.) még a „felcsúti korszakban” vásárolta meg a Hévízen ötcsillagos szállót fejlesztő – és nem mellékesen: vissza nem térítendő turisztikai milliárdokban fürdő – Event Horizon Capital Zrt.-t.       

• Indotek-Investments Alapkezelő Zrt.: Jellinek Dániel másik cége két – érdemi aktivitásra váró – magántőkealapot gondoz. A 2020. novemberi indítású Lindewitt Magántőkealapot (22.) és az idén áprilisi Indotek-Ventures Alpha Magántőkealapot (23.).

III. Tiborcz István-környéki alapkezelők

 Közép-Európai Kockázati és Magán Tőkealap-kezelő Zrt.: A vállalat a kormányfő vejével aktív üzleti és irodapartneri kapcsolatot ápoló Szécsényi Bálint résztulajdonában áll – és ez idő tájt öt magántőkealapot kezel. Az elsőként, 2017 decemberében létrehozott Közép-Európai I. Magántőkealap (24.) a Dürer Kert helyszínén épülő iroda- és lakókomplexum projektgazdája (Garancsi István társaként), de egy kommunikációs tanácsadó cégben is van részesedése. A 2018. szeptemberi bejegyzésű Közép-Európai II. Magántőkealap (25.) a befektetési szolgáltatásokkal foglalkozó Equilor-csoport – és ezzel áttételesen az alább említendő Equilor Alapkezelő – meghatározó tulajdonosa. A 2019 júliusában indított Közép-Európai IV. Magántőkealap (26.) funkcióját nem tudtuk azonosítani, a novemberben startoló Közép-Európai V. Magántőkealap (27.) viszont egy balatonhenyei – Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter váratlan megjelenésével színesített – gigaépítkezés miatt be-bekerült a sajtóba. Utóbbi pénzalapot egyébként a budai Hegyvidék és Rózsakert bevásárlóközpontokban működő MészárSteak-hentesüzletek mögött is megtaláltuk. A tavaly augusztusban regisztrált Közép-Európai VI. Magántőkealap (28.) küldetése viszont egyelőre ismeretlen.

• Equilor Alapkezelő Zrt.: Az ugyancsak Szécsényi Bálint-befolyás alatt álló érdekeltség három friss, idén márciusban indított „zsákot” kezel: a Sky I. Magántőkealapot (29.), Sky II. Magántőkealapot (30.) és az Equilor I. Magántőkealapot (31.). Előbbiekről egyelőre nem tudunk bővebbet, utóbbi viszont beszállt egy olyan társaságba, amely online ügyfélazonosítási megoldást szállít a „fél bankszektornak”. 

IV. A Matolcsy családdal „rokonítható” alapkezelő

• Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt.: A hat magántőkealapot kezelő cég Matolcsy György jegybankelnök Ádám nevű fiához, pontosabban az ő barátjaként és üzleti előkóstolójaként emlegetett Száraz Istvánhoz köthető. A 2019 májusától aktív Uncia Magántőkealap (32.) közvetve azt a Blue Robin Investments S.C.A.-t birtokolja, amelyé a Magyar Bankholding 10,82 százaléka. A 2019. júniusi Felis Magántőkealap (33.) részben magát az alapkezelőt is tulajdonolja, de például van sörfőzdéje és bárja is. A tavaly májusban regisztrált Arezzo Magántőkealap (34.) egyebek mellett a Vár aljában lévő egyik műemléképületet szerezte meg, de panorámás, vízparti telkekhez is hozzájutott a Matolcsy család második otthonaként ismert Balatonakarattyán. Az idén februártól Quartz-kézben lévő Bremdal Magántőkealap (35.) és az áprilistól működő Aurum Magántőkealap (36.) tevékenységét egyelőre homály fedi, ám a Szécsényi Bálintéktól épp most átvett Közép-Európai III. Magántőkealapnak (37.) van egy fejfájás-elhárításra szakosodott magánklinikája, illetve ide tartozik a Marczibányi téri sportcentrum is.

V. A Habony-bajtársak alapkezelője

• TripleHill Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.: A jelenleg csak egyetlen magántőkealapot kezelő társaság tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni nagykövet (Habony Árpád bizalmasa). A 2019 novemberétől működő TripleHill I. Magántőkealap (38.) a Szabolcs utcai hajléktalankórház ügyében emlegetett belpesti OGYÉI-irodaépület közvetett tulajdonosa.

VI. Hernádi Zsolt alapkezelője

• Gran Private Equity Zrt.: A Mol-vezér cége két magántőkealapot vett gondozásba. Lényegében a 2016 decemberében létesített Solva Magántőkealapon (39.) nyugszik az esztergomi szállodaipar – vagy legalábbis a helyi élményfürdővel összekötött Portobello Wellness & Yacht Hotel, illetőleg az állami turisztikai pénzekből épült Grand (Mária Valéria) Hotel. A 2019. júniusi indulású Solva II Magántőkealap (40.) egyelőre vagyonkezelő vállalkozásokat birtokol.

VII. Jászai Gellért alapkezelője

• iKON Befektetési Alapkezelő Zrt.: A Mészáros Lőrinc mellől önállósult üzletember vállalkozása három magántőkealap felett diszponál. A 2018. januártól futó Repro I. Magántőkealap (41.) ingatlanhasznosító cégek mögött sejlik fel – például a Normafa út 7. számú telek közvetett birtokosaként. A 2019 februárjától aktív Manhattan Magántőkealap (42.) a Jászai által vezetett 4iG Nyrt. informatikai mamut egyik kistulajdonosa, a 2019. augusztusi születésű iG Tech Magántőkealap (43.) viszont egyelőre nem hagyott nyomot a nyilvánosságban.

+ Átláthatóbban működő alapok és alapkezelők

• A fentiek mellett akadnak transzparensebb, a befektetési alapok eredeti funkcióját beteljesíteni igyekvő magánalapok is, amelyeknél legalább sejthető, tudható a tőke eredete. Az állami tulajdonú Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. is irányít például egy magántőkealapot, közbenaz OTP-csoportba tartozó PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. ötöt, a jegybanki alapítványokhoz rendelt Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. kettőt, a Mol által „feltöltött” Lead Ventures Alapkezelő Zrt. szintén kettőt, s ugyanígy az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és a Capstone Befektetési Alapkezelő Zrt. is kettőt. Fut még két alapkezelő, amelyek tulajdonosaik révén Rogán Antal kabinetminiszterhez köthetők, ám mivel ezeknek állami „indíttatású” alapokat szerveztek ki, a hátterük nem annyira titkos. Az egyik a Rogán első feleségének mostani párja által vitt GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a maga három magántőkealapjával, a másik a „lakáslottós” vállalkozók Carion Befektetési Alapkezelő Zrt.-je egy magántőkealappal.

Az adatok forrása: Valaszonline.hu

Kapcsolódó cikkek