Kukában talált mobiltelefont próbált meg eladni a borsodi férfi

Megosztás

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az általa talált mobiltelefont a hatóságnál nem adta le, illetve semmit nem tett azért, hogy azt a tulajdonosa visszakapja, hanem a készüléket megtartotta, majd megpróbálta értékesíteni – olvasható az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint, egy kazincbarcikai nő a munkáltatójától, munkahelyi használatra kapott egy tartozékaival együtt 54.000 forint értékű mobiltelefont. A nő 2020. szeptember 12-én, Kazincbarcikán több áruházban is vásárolt és valamelyik üzletben, a bevásárlókocsi gyerekülésén elhelyezett nyitott kézitáskájából – nem tisztázott módon – eltűnt a munkáltatója tulajdonát képező mobiltelefon.

A vádlott – meg nem cáfolható előadása szerint – az említett napon kukázás közben, az egyik közterületen elhelyezett szeméttárolóban megtalálta a készüléket és azt néhány nap elteltével, két ismerősének is megvételre ajánlotta fel. A két férfi nem tudott arról, hogy a telefon bűncselekmény elkövetéséből származik. Az egyik férfi a telefonért 5.000 forintot fizetett a vádlottnak, azonban mivel a fia azt nem tudta használni, ezért a pénzt visszakérve a készüléket visszaadta a vádlottnak, aki végül a szemétbe dobta azt.

A járási ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, közérdekű munka büntetés kiszabására és a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak.

Kapcsolódó cikkek