Magyarország listavezető a vasúti balesetek halálozási adataiban

Megosztás

Kétes dicsőség, egy újabb szegmens, ahol nem kellene az élen járnunk.

Egymillió lakosra vetítve az EU-ban Magyarországon veszíti legtöbb ember életét vasúti balesetben. Az unió vasúti ügynökségének éves értékelése szerint folytatódik az a trend, amely szerint egyenletesen csökken a vasúti balesetek száma. Az elmúlt tíz év statisztikáit elemezve azonban szembetűnő, hogy az öngyilkosságok számai továbbra is nagyságrendileg azonos szinten mozognak.

2019-ben a 27 uniós tagállamban 1 516 súlyos vasúti baleset történt, amelyek során 802 halálos kimenetelű és 612 súlyos sérülés történt – áll a Lille-i székhelyű Európai Vasúti Ügynökség (ERA) éves jelentésében. Ugyanakkor ez a szám önmagában nem sokat mond a laikusok számára, érdemes összevetni a korábbi időszak adataival.

Ha a 2010-es számokat vesszük alapul, illetve az elmúlt évtizedben feljegyzett eseteket, akkor egyértelmű a kép: a vasúti balesetek száma folyamatosan csökkent. 2010-ben ugyanis a 2 229 szerencsétlenség történt az EU-ban, ami 2019-re 32 százalékos csökkenést jelent. A vasúti balesetekben elhunytak több mint fele (61 százalék) olyan személy volt, akik illetéktelenül tartózkodtak a vágányokon és az esetek harmada vasúti átjáróban történt. Fontos, hogy ezek az adatok nem tartalmazzák az öngyilkosságok számát, amelyekről a cikk végén olvashatnak.

Tíz év alatt 32 százalékos csökkenés

Ha rövidebb időtávon belül nézzük a változást, akkor azt látjuk, hogy 2019-ben 9 százalékkal volt kevesebb vasúti baleset, mint egy évvel korábban, ez 150 esettel jelent kevesebbet. Az elmúlt évtizedben a legjelentősebb csökkenés 2015-ben következett be, amikor az előző évhez képest 13 százalékkal kevesebb szerencsétlenséget regisztráltak.

Általában el lehet mondani, hogy a legfrissebb összehasonlítások alapján majdnem minden kategóriában kevesebb lett a baleset 2018 és 2019 között. A legnagyobb mértékben a mozgásban lévő járművekhez kötődő balesetek száma csökkent, 144 esettel. Csak említés szintjén: a járműveken bekövetkezett tüzek száma 16-tal, az ütközések száma hattal, a vasúti átjáróban bekövetkezett balesetek száma tízzel, míg a kisiklások száma eggyel csökkent. A súlyos balesetekről szóló 2019-es adatok alapján a mozgásban lévő járművek által okozott események szerepelnek a statisztikában a legnagyobb arányban: a 795 baleset az összes eset 52,4 százalékát jelenti. A másik fő kategória a vasúti átjárókon bekövetkezett balesetek, 432 alkalommal történt ilyen, ez az összes eset 28,5 százalékát jelenti. Tíz vasúti balesetből nyolc az előző kétfajta történés valamelyike volt.

A legtöbb baleset Németországba történt, 298 alkalommal, a következő Lengyelország, 214 esettel. Ebben a két országban történt az EU jelentős vasúti baleseteinek egyharmada. Nem elhanyagolható a magyarországi esetek száma, hiszen a 142 esemény az uniós vasúti balesetek tíz százalékát jelenti. A sor másik végén áll Írország két és Észtország öt balesettel, illetve a Luxemburg, amely az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol ugyan van vasút, de nem volt vasúti baleset 2019-ben. (Cipruson és Máltán hiába keresnénk a vasútállomást – nincs.)

Magyarország listavezető a halálozási adatokban

2019-ben a vasúti balesetekben elhunyt személyek hatvan százaléka „illetéktelenül” volt a sínek közelében. Az elmúlt évtizedben ugyanakkor jelentősen csökkent a halálos áldozatok száma. 2010-ben 1245-en, 2019-ben pedig 802-en veszíttették életüket vasúti balesetben. A csökkenés tulajdonképpen egyenletes volt, bár az évtized közepén némi emelkedést figyelhettünk meg, de összességében tíz év alatt 35,6 százalékkal mérséklődött ez a szomorú adat.

Egymillió lakosra vetítve az EU 27 tagállamára 1,8 halálos áldozat jut. Ennek azonban ötszöröse a magyar adat, ezzel az unióban a legmagasabb ez a halálozási ráta. Magyarországon 2019-ben egymillió lakosra vetítve 8,9 ember halt meg, a következő Lettország 6,8, majd Szlovákia 5,7 áldozattal.

A legtöbb áldozat továbbra is úgynevezett jogosulatlan személyként tartózkodott a vasúti pálya mellett, 2019-ben 492 esetben. A második leggyakrabban előfordult eset a vasúti átjárókban történt balesetek, ezeknek a tragédiáknak 263 halálos áldozata volt. Az elhunytaknak csak egész kis töredéke volt olyan személy, akik utasként használták a vonatot.

2010 és 2019 között 1-5 százalék volt ez az érték, a kivételt a 2013-as év jelentette, amikor az összes haláleset 9 százaléka (97 személy) került ki az utasok közül. Ez a júliusi, Santiago de Compostela-ban történt vasúti balesetnek tudható be, amikor 79-en veszítették életüket a szerencsétlenségben. Jól mutatja egy ilyen esemény rendkívüliségét, hogy Spanyolországban abban az évben nem volt más utas-áldozata a vasúti közlekedésnek és ez a baleset jelentette ebben a kategóriában a halálesetek 81 százalékát. A legutóbbi, 2019-es adat szerint az EU-ban 16 utas veszítette életét vasúti balesetben, ez az összes halálos kimenetelű esemény 2 százaléka volt.

További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek