Több helyre is betört, másfél kiló cukorkát is ellopott Edelényből

Megosztás

Kifosztás és lopás miatt rendelte el a letartóztatását a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a gyanúsított férfinak, aki néhány nap alatt több edelényi ingatlanból vitt el különböző informatikai eszközöket, szerszámokat és élelmiszert.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. április 13-án a gyanúsított a sértett férfi házához ment, annak egyik ablakán lévő szúnyoghálót levágta, majd az ablakon át bejutott a házba, ahol szerszámok után kutatott, de mivel semmit sem talált távozott. Másnap a sértett udvarán lévő melléképületbe ment be, ahonnan egy ragasztópisztolyt vitt magával, majd késő este ismét visszatért a házhoz, ez alkalommal a nyárikonyhába ment, ahol az alvó férfi ágya mellett lévő asztalon megtalálta a sértett mobiltelefonját, amelyet magához vett és elhagyta a helyszínt.

Egy másik esetben, szintén Edelényben, előbb a sértett lakóházának udvarán lévő autóban hagyott fegyverlámpát vitte el, majd visszatért és a fészerből két sarokcsiszoló géppel távozott.

  1. április 14-én este 9 óra után ugyancsak Edelényben, egy a bezárt kaput a benne lévő kulccsal kinyitva jutott be az udvarra, majd az ott álló autóból táblagépet és műszaki eszközöket, valamint 1,5 kg cukorkát vitt magával.

A gyanúsítottnál az elvett tárgyak egy részét megtalálták és azokat a sértetteknek visszaadták, így az okozott kár részben megtérült.

A gyanúsítottal szemben kifosztás és lopás miatt indult eljárás, mely cselekmények akár 6 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; vagy újabb bűncselekményt követne el. A felsorolt indokok miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek