Kész van, csak egy kattintás lenne, és megjelenhetne az interjú, de a Szabad Európa mégsem közli azt – számolt be róla az Index. A Szabad Európa honlapján azt írták, bár fontos számukra a felelősségteljes társadalmi vita és a szabad véleménynyilvánítás, mégis úgy döntöttek Zacher Gábor toxikológussal közösen, hogy egyelőre nem hozzák nyilvánosságra az interjú második részét.
A hatvani kórház főorvosa egyébként egy hete nyilatkozott a Szabad Európának az egészségügyben uralkodó állapotokról. Többek között arról beszélt, hogy szerinte nincs rendben az, hogy az orvosok nem nyilatkozhatnak a sajtónak, ugyanis így az emberek nem tudják meg, mi az igazság.
Úgy tűnik, a nyilatkozat Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter szakmai főtanácsadójának sem tetszett. Kollár Lajos ugyanis körbelevelezte a szaktárcát, hogy kikérje a tagozat vezetőinek a véleményét arról, szerintük etikailag helyes volt-e, amit Zacher Gábor mondott. A szakmai tagozat több vezetője hárított, mondván, nem az ő feladatuk etikai ügyekben megnyilvánulni. Zacher Gábor a Népszavának azt mondta, van tudomása a levélről, de nem kommentálja az ügyet.