Mi lesz az orosz hadsereg mozgósításának a végkimenetele?

Megosztás

Van, aki szerint az orosz csapatok csak arra várnak, hogy a hóolvadás utáni óriási sár felszáradjon Kelet-Ukrajnában, és már indulnak is a tankok és a rakétavetők. Más elemzők szerint ez a legkevésbé valószínű kimenetele a mostani feszültségnek, és valójában a diplomatáké, és nem a katonáké a főszerep.

Putyin orosz elnök kabinetfőnök-helyettese Moszkvában pedig bejelentette, hogy az ukrán kormány olyan, mint a gyufával játszó gyerek, és ha veszélybe kerülnének a donyecki régió lakosai, akkor Oroszország beavatkozik megvédeni az állampolgárait, és az “Ukrajna végének a kezdete lesz”.

Angela Merkel német kancellár csütörtökön felhívta Putyint, és kérte, hogy a feszültség oldása kedvéért vonja vissza a csapatokat a határról. Mire Putyin azt válaszolta, hogy az ukránok provokálták ki a csapatösszevonást.

Közben Zelenszkij kedden felszólította a NATO-t, hogy vegyék már fel Ukrajnát a szövetségbe. Az amerikai kormány igen óvatosan reagált: elismerték Ukrajna erőfeszítéseit és régóta tartó közeledését a szövetséghez, de a Pentagon szóvivője jelezte, hogy ezt a kérdést az összes többi tagállammal kell majd megvitatni. Ezzel a felelősséget az európaiakra hárította, akik nagyon nem akarják az ukrán problémának kiszolgáltatni a békéjüket. 

A kiemelt képen Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön terepszínű golyóálló mellényben és katonai sisakban a frontvonalra látogatott, hogy emelje a katonák morálját.

Hozzászólások

Related posts