Szlávik legutóbbi nyilatkozata alapján egy ideig még elfelejthetjük a lazításokat – az ellenkezője lenne meglepő

Megosztás

Az infektológus főorvos szerint nem 25, hanem 50-60%-os átoltottság kell ahhoz, hogy nyájimmunitásról beszélhessünk. Ez szöges ellentétben van azzal, mint amit a kormány eddig kommunikált.

Messze vagyunk még a nyájimmunitástól, így lazításokról szó sem lehet – legalábbis erre engednek következtetni Szlávik János szavai. Erről a Blikk.hu írt hétfő reggel.

A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Kossuth Rádió reggeli adásában azt mondta, 50-60 százalékos átoltottság kell a lazításokhoz, ami azt jelenti, ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás, még nagyon sok oltást kell beadni.

„Az oltás segít legyőzni a járványt, a világon ma már több mint 100 millió dózist adtak be” − mondta Szlávik János.

Az Index cikke szerint a főorvos azt mondta, minden körülmények között be kell tartani a járványügyi korlátozásokat, húsvétkor is. Ne felejtsük el: az, hogy be vagyunk oltva, nem jelenti azt, hogy nem kaphatjuk el a betegséget.

„A százszázalékos védettség azt jelenti az oltásoknál, hogy nem lesz súlyos betegség, illetve nem kerülünk kórházba” − mondta a szakember, aki mindenkit kér arra, még bírja ki egy kicsit.

Kapcsolódó cikkek