A járvány óta megugrott az öngyilkosságok száma Magyarországon

Megosztás


A szokásosnál majdnem 14 ezerrel többen haltak meg 2020-ban. A halálozási arány drámai növekedéshez nem csak maga a koronavírus járult hozzá, hanem a járványügyi intézkedések is. Az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt műtéteket halasztottak el és sokan nem jutottak időben orvosi ellátáshoz.

A becslések szerint az átlagosnál legalább 20 százalékkal többen követtek el öngyilkosságot tavaly.

Ennek egyik oka az lehet, hogy a pszichésen instabil emberek legjobb esetben is csak az interneten keresztül kaphattak segítséget, személyes kapcsolatuk megszakadt a terapeutájukkal.

Másrészt tömegen lettek depressziósak a bezártság, a bizonytalanság vagy rosszabb esetben a munkájuk elvesztése miatt. 2020-ban 8 millió nyugtatót vásároltak a magyarok, fél millióval többet, mint egy évvel korábban – erről már Zacher Gábor beszélt egy online konferencián.

– A szerhasználat szempontjából az otthoni magány nagyon rossz tud lenni. Este 8 után már nem mehetünk semerre ezért bejönnek a pótló szerek. A dohányosok még többet dohányoznak, az alkoholisták pedig még többet isznak

 – magyarázta a toxikológus.

Kapcsolódó cikkek