Müller Cecília: Sok fiatal kerül kórházba, akiknek gyorsan romlik az állapota

Megosztás

Soha nem tapasztalt emelkedésről számolt be az aktív fertőzöttek számában az országos tisztifőorvos az operatív törzs napi tájékoztatóján, amelyről a HVG.hu tudósított. Azt is mondta, hogy ezekben a napokban nagyon sokan kerülnek kórházba. A betegek közt pedig olyan fiatalok is vannak, akiknek az állapota hirtelen rosszabbodott.

Mindez Müller szerint a brit vírusvariáns miatt van, már ez okozza a megbetegedések többségét. “Aki bármilyen tünetet észlel magán, ne menjen közösségbe, illetve sehova, telefonon értesítse a háziorvosát” – kérte Müller Cecília.

Az oltások kapcsán elmondta: 1 002 714 ember kapta már meg az első koronavírus-oltását Magyarországon, a másodikat 307 929 fő. Az országos tiszti főorvos szerint ezzel az unióban a 2. helyet foglaljuk el a lakosság beoltottsági arányát nézve.

Müller szerint kedden újabb Pfizer-szállítmány érkezik az országba, a következő napokban pedig folytatódik az idősek és a magas kockázati csoportba tartozók oltása. “Egyetlen egy napot sem hagyunk ki” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a cél az, hogy minden oltóanyagot, ami beérkezik az országba, azt eloltsák. Az elmaradt AstraZeneca-vakcinákat az operatív törzs szerint a hét második felében fogják “rendelkezésre bocsátani”.

HVG.hu

Hozzászólások

Related posts