Minisztérium: Semmi gond azzal, hogy a baleseti intézetben 10 fok a hőmérséklet, hiszen évente csak egyszer van ilyen hideg

Megosztás

Az EMMI ilyen válaszra méltatta azt az “apróságot”, hogy napok óta nem tudnak 10 foknál magasabb hőmérsékletre fűteni olyan kórházi helyiségeket, amiben orvosok és nővérek dolgoznak nap mint nap.

A Borsod24 is beszámolt róla, hogy a baleseti intézetben több osztályon 10 fokos hőmérsékletben, kabátban és sálban dolgoznak a nővérek és az orvosok. Betegeket is kellett költöztetniük emiatt.

Az ATV Híradó rákérdezett az esetre a EMMI-nél. Válaszukban azt írták,

“az épület hőmegtartó képességét kizárólag az extrém időjárási körülmények teszik próbára (országos hidegrekord, szeles idő), amely jellemzően évente egyetlen alkalommal fordul elő.

A minisztérium szerint “a 40-es években épült Manninger Jenő Baleseti Intézet épületét akkoriban Európa legmodernebb épületei közé tartozott. A 80-as évek állagmegóvó felújítása óta azonban mára a nyílászáró rendszer korszerűtlenné vált a 2–7. emeletek között, ezért a neurológiai osztályon már elvégezték a részleges szigetelést.”

Azt írták, péntek délelőtt az intézményvezető és a főnővér végigellenőrizte az osztályokat, majd átmenetileg elrendelték plusz elektromos fűtőeszközök üzembe állítását, így már 21-22 fok van a problémás szobákban és kórtermekben.

“Az Országos Kórházi Főigazgatóság a közeljövőben felméri a kórházi épületek állapotát, és az elkészített kataszter alapján dönt a legszükségesebb infrastruktúra fejlesztések megvalósításáról.”

444.hu

Kapcsolódó cikkek