Állati vizeletet tartalmazó parfümöt is foglalt már le a NAV

Megosztás


Tavaly félmilliárd forint értékű hamis parfümöt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja a Magyar Nemzet.

Kis Péter András, a szervezet szóvivője azt mondta a lapnak, hogy az elmúlt évek hamisítási listáján a ruhák, a táskák, a napszemüvegek, a mobiltelefonok, a gyerekjátékok és a parfümök szerepeltek a legelőkelőbb helyeken. Utóbbi az egyik leggyakrabban hamisított termék, kockázatos belőle piacon, utcán, parkolóban vásárolni.

Gyakori, hogy a fiolában egyszerű víz található, amibe némi illatanyagot csepegtetnek.

Rosszabb esetben káros hatású vegyszert tesznek az üvegbe, s arra is volt példa, hogy állati vizeletet tartalmazott a parfümként árult “pancsolt” termék

– mondta Kis. 

Hozzátette, a legnagyobb probléma a hamisítványokkal veszélyt jelenthetnek az egészségre, hiszen lényegében sohasem tudható biztosan, milyen anyagokat tartalmaz a folyadék.

A hamis illatszer ugyanis nemegyszer káros vegyi anyagot, de akár állati vizeletet is tartalmazhat.

Arról is beszélt, hogy a hamis illatszerek manapság jellemzően a Távol-Keletről érkeznek, de közel-keleti vagy észak-afrikai államokból is egyre gyakrabban szállítanak Magyarországra az áruból.

A lefoglalt parfümök a törvény értelmében nem kerülhetnek vissza a piaci forgalomba, ezért a NAV veszélyeshulladék-feldolgozó telepeken megsemmisíti a termékeket  – közölte a szóvivő. Kis szerint erre a legmegfelelőbbek a veszélyes hulladék elégetésére alkalmas erőművek.

Kapcsolódó cikkek