A Wish IPO debütálása: minden, amit tudni kell róla

Megosztás

A Wish IPO debütálása: minden, amit tudni kell róla

A járvány számos új trendet eredményezett, amelyek közül az egyik az online vásárlás felé történő nagy elmozdulás. Mivel a fogyasztók a lezárási korlátozások miatt most otthon maradnak, mind a munkájuk miatt, mind pedig játékok kapcsán, így az online vásárlás iránti kereslet megugrott. Az e-kereskedelmi vállalatok részvényeinek teljesítménye növekedést mutatott a 2020-as évben, és még fényesebbnek tűnik a jövőjük 2021-re vonatkozóan. Az olyan vállalatok, mint például az Amazon és az Etsy, egyike azon számos e-kereskedelmi vállalatnak, amelyek erősebbek lettek a világjárvány idején. Annak ellenére, hogy a bizonytalanság árnyékot vetett a 2020-as évre, a ContextLogic nevű cég bejelentette, hogy decemberben tőzsdére lép. Lehet, hogy ez még nem hangzik nagy hírnek, de ha elmondjuk, kinek az anyavállalata a ContextLogic, talán ismerősen csenghet. A ContextLogic az amerikai online piactér, a Wish anyavállalata, amely kedvezményes termékek széles választékát kínálja, a háztartási cikkektől kezdve egészen az elektronikáig és egyebekig. Ha Ön felhasználója bármelyik közösségi média platformnak, akkor jól ismeri a Wish-t. A Wish-t Peter Szulczewski, a Google korábbi mérnöke alapította 2010-ben, és azóta jelentős tényezővé vált a kiskereskedelemben. Vessünk egy pillantást arra, hogy a Wish IPO-ja hogyan befolyásolta a részvényárfolyamokat, és mit jelent mindez az online kiskereskedés világában.

Egy fordulat a történetben

A 2020-as év sokkal nagyobb jelentőséggel bírt az IPO-k számára, mint a korábbi évek, mivel több vállalat is megtette legelső nyilvános részvénykibocsátását. A Wish-t a magánbefektetők kezdetben 11,2 milliárd dollárra értékelték, majd az első ajánlat következtében borsos 1,1 milliárd dollárt gyűjtött össze, amelynek eredményeként az online vásárlási társaság értéke 14 milliárd dollárra emelkedett. A Wish olyan óriási versenytársakkal áll szemben, mint az Alibaba és az Amazon, akik kulcsszerepet töltenek be az e-kereskedelmi szektorban, azonban a Wish az alacsony és közepes jövedelmű fogyasztókat célozza meg. “Arra összpontosítunk, hogy a lehető legnagyobb értéket biztosítsuk fogyasztóink számára, és ez jól szolgált nekünk” – emelte ki Szulczewski. A Wish részvényenként 22,75 dollárral nyitotta meg a kereskedését, ami abban a céltartományban valósult meg, mint amire számítottak. Majd ezt követően egy szokatlan fordulat következtében, a Wish részvényeinek ára 16,4% -kal csökkent nem sokkal azután, hogy a vállalat úgymond berobbant a piacra. A ContextLogic részvényei most 20.50 dolláron kereskednek, ami lényegesen alacsonyabb, mint az előre jelzett 24 dolláros szint, amelyet a társaság 2020 végén jegyzett. Miután elmondtuk, hogy a Wish az árbevétel növekedésével egyre feljebb és feljebb haladt, így 32% -kal nőtt éves szinten a 2020-as év első kilenc hónapjában.

Beszéljünk egy kicsit a versenyről

A Wish némileg éles versenyben áll az olyan Amazon kedvelőkkel szemben, akik részvényei növekedési pályán haladnak a platform hatalmas népszerűségének köszönhetően. Az Amazon 1997-ben lépte meg legelső nyilvános részvénykibocsátását, és azóta a vállalat igazi behemót lett a piacokon. Az Amazon jelenleg 3120.76 dolláron kereskedik a cikk írása idején.

A Wish másik nagy versenytársa az Alibaba nevű kínai szuper kiskereskedő vállalat, amely a közelmúltban növekvő tendenciát tudhatott magáénak a piacokon. Az Alibaba részvényei 5% -kal emelkedtek nem sokkal azután, hogy a Wall Street Journal bejelentette, hogy a cég nem kerül fel a Pentagon feketelistájára. Ez a lista azért készült, mert különféle kínai vállalatok támogatták a kínai hadsereget, aminek következtében a Trump-adminisztráció később betiltotta részvényállományukat. Az Alibaba a cikk megírásakor 251.65 dolláron kereskedik.

A növekedés még mindig benne van a pakliban

A Wish gyorsan az Egyesült Államok harmadik legnagyobb online vásárlási webhelyévé vált, és éves szinten több mint 2 milliárd dolláros bevétellel büszkélkedhet. A Wish platform több mint 150 millió tételt kínál eladásra, és havi szinten 100 millió látogatót tudhat magáénak. Megfizethető online vásárlási alternatívát jelentenek a háztartások számára költségkerettel. A havi látogatók hatalmas száma az egyik legnagyobb tényező, amely hozzájárul a vállalat növekedéséhez, valamint a vállalat célközönsége, valamint a hihetetlen, 500 millió kereskedőből álló hálózata a világ minden tájáról. Doug Anmuth, a JP Morgan egyik elemzője ezt mondta: “Úgy gondoljuk, hogy a Wish jelentős növekedési potenciállal rendelkezik, és jelenleg a globális célpiac ~ 3% -ának penetrációja becsülhető 1B + háztartásokra, emellett pedig kevesebb, mint 1% -os részesedéssel rendelkezik a kereskedelmi piac teljes 2.1T dolláros globális értékből. A Wish az adattudomány felhasználásával üzleti tevékenységének minden aspektusát irányítja a felhasználói beszerzéstől kezdve, egészen az árképzésen át a logisztikáig, ami elősegíti a vállalat mozgékonyságát, mivel idővel nagyobb globális léptékű vezető szerepet kíván elérni. Arra számítunk, hogy a Wish a következő pár év leforgása alatt egy egyenletes, 20%-os növekedést fog prezentálni. ”

Tehát, bár a Wish IPO-jának következtében nem biztos, hogy azonnal megmutatkoznak mindehhez igazodva a részvényárak változásai, de tény, a vállalat tovább növekszik, és a Wish kínálatának továbbra is nagy és specifikus piaca van.


Részvénykereskedő e-kereskedelmi vállalatok

A belátható jövőben az internet felé fordulva abból a célból, hogy mindent megvásárolhassunk az élelmiszerektől kezdve egészen a speciális elektronikáig azt eredményezi, hogy a részvényárfolyamok teljesítménye – mint ahogy azt olyan más vezető kiskereskedők esetében is tapasztaltunk, mint például az Amazon és az Alibaba -, egyszerre kínál lehetőséget és kockázatot azok számára, akik CFD-vel (Contracts of Difference) kereskednek. A CFD-k lehetővé teszik a kereskedők számára, hogy a mai legmenőbb e-kereskedelmi vállalatok, például az Amazon és az Alibaba részvényeinek mindkét irányú (növekvő és csökkenő) árváltozását kihasználják anélkül, hogy meg kellene vásárolniuk az alapul szolgáló eszközt (jelen esetben a tényleges részvényeket). A CFD formájában történő részvénykereskedés az iFOREX-nél hozzáférést biztosít több mint 900 pénzügyi instrumentumhoz, beleértve az általunk fentebb említett részvényekhez hasonló részvényeket, valamint számos tőzsdei árut, ETF-eket, vezető globális indexeket és a devizapárokat is.

Az iFOREX célja, hogy javítsa az Ön kereskedési élményét azáltal, hogy számos hasznos eszközt kínál. Például piaci riasztásokat, kereskedési szignálokat, elemzési diagramokat, valamint az iFOREX gazdasági naptárát, amely lehetővé teszi az Ön számára a legfrissebb hírek és piaci események nyomon követését szűrők használatával, egy adott időszaknak megfelelően. Végül pedig segít a megalapozottabb kereskedési döntéseinek meghozatalában.

Mielőtt megkezdené a CFD formájában történő részvénykereskedést az iFOREX platformon, kovácsoljon előnyt az ingyenes oktatási forrásanyagaink nyújtotta lehetőségekből, amelyek minden kereskedő szintjén elérhetőek. Válasszon informatív PDF-útmutatók, oktatóvideók széles választékából, valamint valós idejű, kereskedési szakértővel történő személyre szabott képzésünkből, aki segítséget tud nyújtanni Önnek abban, hogy saját tempójában tudja fejleszteni kereskedési készségeit. Regisztráljon még ma, és kezdje meg útját a hozzáértőbb kereskedés felé.

Az iFOREX UK a VIBHS Financial Limited kereskedelmi neve, amelyet az Egyesült Királyságban a Financial Conduct Authority engedélyez és szabályoz 613381. hivatkozási szám alatt. Angolában és Walesben korlátolt felelősségű társaságként van bejegyezve a 08279988 cégjegyzékszám alatt.

Az iFOREX csapata együttműködött a dokumentum anyagainak elkészítésében, amelyet semmilyen módon nem szabad értelmezni, sem kifejezetten vagy hallgatólagosan, közvetlenül vagy közvetve, befektetési tanácsadásként, befektetési stratégia ajánlásaként vagy javaslatként egy pénzügyi instrumentum vonatkozásában, bármilyen módon. A CFD-k összetett instrumentumok, és a tőkeáttétel következtében nagy a pénzvesztés kockázata. A lakossági befektetői számlák 57,83% -a pénzt veszít, amikor CFD-vel kereskedik ezzel a szolgáltatóval. Érdemes megfontolnia, hogy érti-e a CFD-k működését, és megengedheti-e magának, hogy vállalja a pénze elvesztésének nagy kockázatát. Kérjük, vegye figyelembe: a múltbeli teljesítménymozgások számításai a határidős ügyleteket és nem az alapul szolgáló eszközt jelenthetik.

Teljes nyilatkozat: https://www.iforex.co.uk/legal/article-disclaimer

Kapcsolódó cikkek