Döntött a bíróság: a minisztérium jogellenesen tagadta meg a tájékoztatást a tavaszi ágykiürítésről

Megosztás

Emlékszünk még? Tavasszal alig néhány napos határidővel elképesztő mennyiségű ágyat kellett miniszteri utasításra kiüríteniük a kórházaknak a Covid miatt. Alig pár hónappal később Kásler Miklós már tagadta, hogy erre bármiféle parancsot adott volna. De a titkolózást azóta is folytatja az EMMI.

A tegnap született döntés alapján jogellenesen tagadta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kórházi ágy kiürítésekről szóló utasítás kiadását – írja Facebook oldalán a Magyar Helsinki Bizottság.

A szervezet 2020 tavaszán, a koronavírus járvány első hullámának idején adott be közérdekű adatigénylést a Minisztériumhoz. Annak a dokumentumnak a másolatát kérték, amiben elrendelték, hogy 2020. április 19-ig 50 százalékos ágykapacitás, összesen 32 900 ágy, a következő ütemben pedig 60 százalékos ágykapacitás, összesen 39 500 ágy felszabadítására kell sort keríteni a magyar kórházakban. A kiürített kórházi ágyakat szükség esetén koronavírusos betegek ápolására kellett biztosítani – írja a 444.hu.

Az EMMI megtagadta az adatszolgáltatást arra hivatkozva, hogy azok alapján “jövőbeli döntéseket” kell meghozniuk. Ma a bíróságon kiderült, hogy ezek a döntések azóta már megszülettek, viszont arra hivatkozva, hogy az adatok közzététele veszélyezteti a Minisztérium működését, továbbra is indokoltnak látták a kérés megtagadását. A bíróság ezt az indoklást nem fogadta el, így az EMMI köteles kiadni a dokumentum tartalmát.

Az ítélet még csak elsőfokú, nem jogerős.

Hozzászólások

Related posts