Most különösen megéri szemetet szedni, hétmilliárd forintot osztanak szét

Megosztás

Még két hétig lehet jelentkezni a Tisztítsuk meg az országot! program pályázatára, amelyen összesen 7 milliárd forint támogatást nyújt a kormány azoknak a civil, gazdálkodó és egyházi szervezeteknek, illetve az érintett ingatlantulajdonosoknak, amelyek egy terület illegális hulladéktól való megtisztítását, vagy a szemetelőktől való megvédését vállalják – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

A pályázat szerint mintegy ezer kérelem támogatását tervezték, pályázatonként 500 ezer és ötmillió forint közötti támogatással.


“Számunkra a környezet védelme nem egy üres szlogen, hanem valódi küldetés. Éppen ezért alkottuk meg a Klíma és Természetvédelmi Akciótervet, amelyet – a koronavírus-járvány ellenére is – végrehajtunk. Tudjuk, hogy a magyar emberek többsége szintén elkötelezett a teremtett világ védelme mellett, éppen ezért döntöttünk egy olyan pályázat kiírásáról, amelynek keretében együtt dolgozhatunk a környezeti örökségünk megóvásáért”

– közölte Schanda Tamás.

Kapcsolódó cikkek