Hasba szúrta a fiát a szendrői férfi, mert elhagyta a felesége

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 60 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlott szendrői családi házukban együtt élt feleségével és közös fiúkkal. 2019. november utolsó napjaiban a kora reggeli órákban a vádlott felesége Budapestre utazott, ez alkalommal a vádlott és fia kikísérték a buszmegállóba. Hazamenve, a délelőtti órákban otthon aludtak, majd mindketten a helyi élelmiszer boltba mentek, ahol különféle szeszes italokat vásároltak, amelynek a jelentős részét a vádlott napközben elfogyasztotta.

Az esti órákban a fiú aludni ment, de másnap kora hajnalban felébredt, kiment a konyhába, ahol látta, hogy az apja az asztalnál ül. Ekkor megkérdezte tőle, hogy tudja-e azt, hogy az édesanyja már nem fog visszajönni hozzájuk? A vádlott igenlő válasza után még azt is megjegyezte, hogy véleménye szerint az anyja az apja viselkedése miatt hagyta el őket.

Ekkor szóváltás alakult ki közöttük, és a vádlott felvette az asztalon lévő konyhakést, és azzal hasba szúrta a fiát. A szúrás következtében a sértett fiú rosszul lett, az ágyához eltámolygott, majd eszméletét vesztette. Magához térve azt látta, hogy a vádlott az ágya szélén ül telefonjával a kezében.

A sértett erős fájdalmat érzett, és látta az alvadt vért a hasánál, így elkérte az apjától a telefont, és felhívta a segélyhívószámot. A kiérkező mentők kórházba szállították. A hasüreget megnyitó szúrás következtében a sértett közvetett életveszélyes állapotba került, azonban a szúrás helye és iránya alapján ki nem zárhatóan halálos eredménnyel járó sérülés is bekövetkezhetett volna, ennek elmaradása a véletlenen múlt.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott, korábbi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtása elrendelésével.

ugyeszseg.hu

Hozzászólások

Related posts