Erzsébet királynő egy magyar orvost is kitüntetett

Megosztás

A Brit Birodalmi Rend tagja lett Szakmány Tamás professzor. A magyar orvos azzal érdemelte ki II. Erzsébet királynő elismerését, hogy a koronavírus-járvány kitörésekor ő koordinálta a súlyos betegek kórházi ellátást Walesben – írja az infostart.

Szakmány professzor Érden érettségizett a Vörösmarty Gimnáziumban, majd a pécsi Tudományegyetem orvosi karán lett az anaszteziológia doktora. 2004-ben tapasztalatot szerezni ment Angliába. Liverpoolban dolgozott, amikor értesült arról, hogy a pécsi egyetemi klinikán leépítéseket terveznek, ezért úgy döntött, hogy nem ön haza.  Öt éve lett Wales-ben a Gwenti Kórház súlyos betegeket ellátó részlegének az orvosa, majd vezetője. Hamarosan a Cardiffi Egyetem is igényt tartott a szaktudására, meghívta professzorának.


Szakmány decemberben nyilatkozott a Szeged TV-nek, ahol őszintén megmondta, hogy 

„ugyanaz a koronavírusos beteg kisebb eséllyel éli túl a betegséget Magyarországon, mint Angliában”. 

Mint mondta, kétszer annyi koronavírusos beteg kerül lélegeztetőgépre Magyarországon, mint Wales-ben. A gond az, hogy Magyarországon a lélegeztetőgépre tett covidos betegek akár 80-90 százaléka is meghal az egyes intézményekben.

Hozzászólások

Related posts