Magyarország útja a gazdasági fellendülés irányába – Az előrelépés Magyarország számára

Megosztás

Ahogy a világ egyre jobban belefárad a Covid-19 elleni küzdelembe, úgy tűnik, hogy a járvány egyre nagyobb lendületet kap. A második hullámok jelenleg Európán gördülnek keresztül, az esetek száma egyre nagyobb mértékben emelkedik, mivel az általános népesség körében nem így történt a vírus első hullámának betörésekor. A pénzügyi piacokon a világgazdasági naptár olyan eseményei, amelyek általában befolyásolják a piacokat, egyhangúnak tűnnek a járvány hatásaihoz képest. Itt Magyarországon, Orbán Viktor miniszterelnök szerint előreláthatóan 2021. január 11-ig folytatódnak majd  a szigorítások, beleértve a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezéseket is. Lehetséges, hogy karácsony estéjén enyhítő intézkedéseket vezetnek be, de erről még nem döntöttek. Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy Magyarország számára az a prioritás, hogy a lehető leghamarabb oltó vakcinát kapjon, és megkezdje annak terjesztését. Sajnos a világjárvány miatt már némi kárt szenvedett a gazdaság, emiatt a gazdasági fellendülés eltarthat egy ideig. Vessünk egy pillantást arra, hogyan áll jelenleg a gazdaság, és hogy néz ki a visszaerősödés útja a gazdasági naptár következő néhány hónapja szerint.

A legfrissebb GDP-statisztika

A gazdasági kibocsátás csökkenése az év első három negyedévében összesen 5,5% -ot tett ki, és az éves összehasonlításban a GDP 4,6% -kal esett vissza a harmadik negyedévben. Ami a legnagyobb mértékben hozzájárult ehhez az adathoz, a szolgáltató szektor volt, amely a szám közel 50% -át tette ki, és ezen belül a vendéglátó szektor kibocsátása, ami 20,9% -kal esett vissza a Covid-19-re vonatkozó korlátozások bevezetése miatt. Az építőipar adta a csökkenés több mint egyötödét, az ipar pedig kevesebb, mint egytizedét. Az információs technológiai – és kommunikációs szektor teljesítménye azonban 5,3% -kal megugrott, mivel az új „otthonról történő munkavégzés” széles körben elterjedt kultúrája nagyban befolyásolja ezt. Az ipari szektor áprilisban mélypontra esett a kibocsátás erőteljes csökkenésével, de ezt követően egész jól helyreállt, sőt ebben a negyedévben meghaladta még a tavalyi számadatokat is.

A foglalkoztatás helyzete

A KSH legfrissebb statisztikái szerint, az augusztus és október közötti munkanélküliségi ráta 4,3% volt, a 15-64 éves korosztályban.4 Ebben az időszakban összesen 200,000 munkanélkülit tartottak számon, és a regisztrált álláskeresők száma összesen 325,000 fő volt. Ezek a statisztikák az ország munkaerőpiacának javulását mutatják, mivel a munkanélküliségi ráta csökken, ugyanakkor a foglalkoztatás is csökken, ami hasonló a tavasszal tapasztalt foglalkoztatási trendekhez. A vírus terjedésének visszaszorítására érdekében bevezetett legújabb korlátozások befolyásolják a foglalkoztatottság szintjét, és ezért a munkanélküliségi ráta ismét változhat. Ennek ellenére, a helyzet sokkal rosszabb lehet, ha nem lennének olyan kormányzati támogatási intézkedések, amelyeket a gazdaság stabilizálása érdekében hozták létre, és valójában, a magyar munkanélküliség helyzete állítólag jobb, mint az EU átlag.5 Vessünk egy pillantást arra, hogy a kormány mit tett annak érdekében, hogy támogassa az üzleti életet, valamint magát a teljes gazdaságot ebben a bizonytalan időszakban.

A kormány közbelép

A kormány 1,338 magyar vállalatnak nyújtott segítséget 336 milliárd forint értékű támogatással az értékes munkahelyek megmentése, valamint a szükséges beruházások megóvása érdekében. A világjárvány első hulláma alatt az EU 800,000 euróra növelte az üzleti beruházásokhoz nyújtott állami támogatás maximális összegét, majd a magyar kormány egy hasonló rendszert dolgozott ki, amely megtéríti a vállalkozások számára a beruházás költségeinek felét egészen 800,000 euróig, ha fenntartják a munkahelyeket. Ezek a beruházások magukban foglalták az új technológiákat, és a gépek nagyfokú szükségességét, amelyek együttesen 824 milliárd forintot tettek ki, és ezáltal 264,500 munkahelyet mentettek meg. Ez, minden bizonnyal a 2021-es évet a gazdasági tevékenység számára kedvezőbb évnek állítja be, mivel 2021 második negyedévében várhatóan élénkül a gazdasági tevékenység, köszönhetően az új technológiáknak és gépeknek, amelyekbe ezek a vállalkozások be tudtak fektetni.

Az előrejutás útja

Varga Mihaly nemrégiben bejelentette, hogy a Pénzügyminisztérium keményen dolgozik az ország hosszú távú helyreállítási tervének kidolgozásán.7 Ennek a tervnek 2020 végén kell kezdődnie és 2023-ig kell tartania, és különös figyelmet fordít az államadósság csökkentésére, valamint a deficit alacsony szintjének fenntartására. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdasági fellendülés lassú lehet számunkra, nagyrészt annak a ténynek köszönhetően, hogy arra számítanak, a GDP ebben az évben várhatóan 6,4% -kal csökken majd.

A Danske Bank előrejelzése szerint, 2021-ben és 2022-ben Magyarország gazdasági növekedése nem haladja meg a 4% -ot, amely Európa legalacsonyabb növekedési üteme közé tartozik. Varga Mihály arra is számít, hogy az ország költségvetési hiánya elérheti a GDP 8-9% -át, ami jóval magasabb, mint az előző években.7 A reménysugár azonban oltás formájában érkezik, amely lehetővé teheti számunkra, hogy gyorsabban haladhassunk a megerősödés útján, talán a 2021-es év második negyedévében.7 Jelenlegi korlátozó intézkedésink befolyásolhatják ezt a fellendülést, de összességében elmondható, hogy a vakcina némi örvendetes segítséget, és gyors módot jelenthet a gazdasági fellendüléshez.

A lényeg

Még akkor is, ha a Covid-19 második hulláma keresztülsöpör Európán, a szavak  mindenki számára a gazdasági fellendülést jelentik, és bár úgy tűnik, hogy sok minden (például az oltóanyag és a kormányzati intézkedések) reményt nyújt, valójában nem tudjuk, hogy még mi áll előttünk. Ez a fajta piaci instabilitás olyan volatilitást okozhat, amely lehetőségeket és kockázatokat is jelent egyes kereskedők számára, akik tudják, hogyan kovácsoljanak előnyt az olyan kereskedési instrumentumok által, mint a CFD-k (Contracts for Difference). A CFD kereskedés alapvetően lehetővé teszi az Ön számára a volatilitás kapcsán történő kereskedést, kihasználva az ármozgásokat – azok akár nőnek vagy éppen csökkennek -, több száz pénzügyi instrumentum esetében, beleértve a globális indexeket, a manapság élen járó vállalatok részvényeit, és az olyan árukat, mint az arany és az olaj, valamint az ETF-eket,  és a devizákat (forex), anélkül, hogy magát az alapul szolgáló eszközt meg kellene vásárolni.

VIBHS Financial Limited társaságot az Egyesült Királyságban a Financial Conduct Authority a 613381. sz. hivatkozási szám engedélyezte és szabályozza. Angliában és Walesben korlátolt felelősségű társaságként van bejegyezve a Companies House-nál 08279988 -as cégjegyzékszámon.

Az iFOREX csapata együttműködött a dokumentumban szereplő anyagok előállításában, és az ebben a dokumentumban szereplő anyagok semmilyen esetben sem tekinthetőek – sem kifejezetten, vagy hallgatólagosan, sem közvetve vagy közvetlenül – pénzügyi eszközre vonatkozó befektetési tanácsnak, ajánlatnak, vagy befektetési stratégiára vonatkozó javaslatnak.  A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 71.91 %-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük vegye figyelembe: A múltbeli teljesítménymozgások számításai a határidős ügyleteket reprezentálhatják és nem pedig a mögöttes eszközt. 

Kapcsolódó cikkek