Karácsony szerint valószínűsíthető, hogy a hivatalos adatoknál sokkal többen haltak meg a járványban

Megosztás

“Hiába titkolták, az európai statisztikai hivatal adataiból kiderült: Budapesten feleakkora volt a járvány miatti halálozás, mint az ország egészében”

– írta a közösségi oldalán hétfőn Karácsony Gergely.

A főpolgármester úgy folytatta: alig tudunk valamit például a halálozási adatok területi eloszlásáról, pedig ezeknek alapvető fontosságuk lenne a védekezésben.

“A hivatalos honlap csak Budapest adatait közli külön, nyilván azért, mert a járvány első hullámban a fővárosban magas volt a halálozás és ezt a fővárosi vezetés nyakába lehetett varrni. Viszont most pont az ellenkezője van, a budapesti halálozási adatok sokkal jobbak az átlagosnál. A kormány persze erről hallgat”

– írta.

Karácsony szerint az európai statisztikai hivatal a halálesetek területi eloszlását is közli, ezek pedig, folytatta, “megdöbbentőek”. A főpolgármester úgy fogalmazott:

“Vannak olyan megyék, amelyekben a járvány tetőzésekor csaknem kétszer annyian haltak meg, mint az előző évek azonos időszakában, míg máshol, például Budapesten, ennek a töredékét látjuk”.


A főpolgármester azt is írta, hogy a vakcina megérkezése új szakaszt nyithat a járvány elleni védekezésben, de ehhez az kell, hogy az emberek bízzanak a hatóságokban és beoltassák magukat.

“Bizalmat azonban csak a polgáraival őszintén beszélő kormány tud kiérdemelni”

– zárta a bejegyzést Karácsony Gergely.

Kapcsolódó cikkek