Rákosnak hazudta magát a fiatal nő, hogy az adományokból álomesküvőt szervezhessen – most börtönbe került az átverés miatt

Megosztás

Még kopaszra is borotválta a fejét, hogy hatásosabbnak tűnjön a történet. Nagyon csúnyán visszaélt az emberek jószívűségével, most már bánhatja.

Börtönbe került az a 29 éves nő, aki halálos rákbetegséget színlelve csalt ki pénzt emberektől, köztük a saját barátaitól is. Mint arról korábban írtunk, a fiatal menyasszony még a fejét is leborotválta a hiteles alakítás kedvéért, csak azért, hogy álomesküvőt szervezhessen magának az összegyűjtött pénzből. Most született ítélet az ügyében.

A 29 éves Toni Standen saját barátainak és családjának is azt mondta, hogy petefészekrákja van, de a daganatos sejtek már átterjedtek egyéb szerveire is, ezért utolsó kívánsága egy gyönyörű esküvő.

Embertelen ötlet volt a hölgytől, de megfizeti az árát

HOGY A SZTORIT ERŐSÍTSE, NEMCSAK KOPASZRA NYÍRTA A FEJÉT, HANEM MÉG TÉVÉS INTERJÚKAT IS ADOTT, BARÁTAI PEDIG A NÉPSZERŰ ADOMÁNYGYŰJTŐ OLDALON ÖSSZESEN 8 EZER FONTOT, AZAZ 3,2 MILLIÓ FORINTOT SZEDTEK ÖSSZE NEKI.
A fiatal nő ezt még azzal is tetőzte, hogy a közösségi médiában azt közölte, azt szeretné, hogy a rákos édesapja – aki valóban beteg volt – kísérje az oltár elé.

Nos, az álomesküvő nem volt hazugság, az megtörtént, ám minden más igen! Standen furcsán kezdett viselkedni, ezért barátai számon kérték, és bevallotta, hogy a betegségéből semmi nem igaz.

A bíróság most bűnösnek mondta ki, és öt hónap börtönre ítélte, valamint 2 ezer fontot (797 ezer Ft) vissza kell fizetnie legnagyobb adományozójának, egy helyi üzletembernek.

Borsonline.hu

Kapcsolódó cikkek