Hétfőtől nagy változás a miskolci közlekedésben – ismét leválasztják az utasterek első részét

Megosztás

Aki az MVK járműveit használja, számítson arra is, hogy az első ajtón már nem lehet felszállni és jegyet sem vehetünk a vezetőtől. Ezt a sofőrök védelmében kényszerült meglépni a vállalat.

A járművezetőket védő intézkedések miatt december 21-étől felfüggesztik a járművezetői jegyértékesítést, illetve elrendeli, hogy a járművezetők ne nyissák ki az autóbuszok, villamosok első ajtóit is – írja a Minap.hu.

December 21-étől, hétfőtől újabb, a járművezetőket védő intézkedéseket vezetnek be Miskolcon – írja a szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott közleményében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK).

Ezek értelmében felfüggesztik a járművezetői jegyértékesítést, illetve elrendelik, hogy a járművezetők ne nyissák ki az autóbuszok és a villamosok első ajtóit, így a fel- és leszállás csak a többi ajtó igénybevételével lehetséges. Az autóbuszok és a villamosok első részét elkordonozzák, de oly módon, hogy az utastérből minél kevesebb helyet válasszanak le.

Az MVK arra kéri utasait, hogy vonaljegyüket, gyűjtőjegyüket elővételben váltsák meg a jegy- és bérletpénztárakban vagy a viszonteladó partnereknél. „Az okostelefonnal rendelkező utasoknak érdemes megfontolniuk a mobiljegy használatát. A mobiljegy az MVK által üzemeltetett járatokon használható jegyek és bérletek mobilapplikációval megvásárolható formája, használatához okostelefonra letöltött applikáció és aktív mobiladat-kapcsolat szükséges, bővebb információ a cég honlapján található.

Nem ezek az első intézkedések, melyeket a városi közlekedési cég a dolgozói védelmében vezet be. A kézfertőtlenítő, a kesztyű, a maszk és a folyamatos takarítás biztosítása mellett december 1-jétől már szigorítottak egyszer:

Átmenetileg kordonnal zárták le az autóbuszokon a vezetőülés mögötti üléseket; figyelemfelhívó biztonsági sávot ragasztottak fel a megfelelő távolságtartás érdekében a buszok és a villamosok padlójára; további figyelemfelhívó matricákat helyeztek ki, melyben felkérték utasaikat arra, hogy a biztonsági határon kívül helyezkedjenek el a vezetőfülke mögött, valamint hangos utastájékoztatás formájában hívták fel az utazóközönség figyelmét arra, hogy a biztonsági sávon kívül tartózkodjanak, és leszálláshoz a hátsó ajtókat vegyék igénybe.

A járvány első hullámában pedig a mostanihoz hasonlóan járt el a cég, lekordonozta a buszok és a villamosok első részét, és felfüggesztették a járművezetői jegyértékesítést. (Fotó: Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek