A kormány lesápolja az iparűzési adó felét az önkormányzatoktól

Megosztás

Orbán Viktor videójában elmondta, hogy a kormány a védekezéshez szükséges minden támogatást megad a kórházaknak, és hozzátette, hogy az emberi életek mellett a családokat és a vállalkozásokat és védeni kell. “Nekünk minden élet és minden munkahely számít” – közölte a 168óra

A gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítései pedig a következők:  

  • Fél évvel meghosszabbítják a hitel fizetési moratóriumot, egészen július 1-ig. A moratóriumon ezen kívül nem változtatnak, automatikusan hosszabbodik meg, csak annak kell felkeresni a bankot, aki nem akar élni ezzel.
  • Az ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja. A járulékfizetés elengedését és a bértámogatást a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a szünetelni kényszerű buszos magánvállalkozásokra is.
  • A kis és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-től a felére csökkentik. A 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át. 
  • A gyereket nevelő és gyereket váró családokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel akarják segíteni. Ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, ami a felújítás végén vehető igénybe.  

Kapcsolódó cikkek