Megszokhattuk már, hogy a híradásokban sokszor elferdítik, vagy teljesen elhallgatják a valóságot. Most jöjjön egy történet első kézből a koronavírus-fertőzésről, pontosan hogy is zajlik jelenleg a híres járványkezelés és tudatos félrevezetés Magyarországon. Sajnos, valójában így történik nálunk a “Nyugat-Európát verő” koronavírus-járvány kezelése. Eláruljuk, sehogy.
Ha valaki csak az M1 híradóját, vagy egyéb kormányközeli sajtóterméket olvas, médiumot néz, akkor azt gondolhatja, hogy hazánkban Orbán Viktor vezérletével a járványt teljes mértékben kézben tartják a kormányzati intézkedések, minden tejjel-mézzel folyó Kánaán, a nyugati országokhoz képest a járványügyi adatok nagyságrendekkel jobbak, senkit nem hagynak az út szélén, minden tökéletes. Aki azonban már járt a vörös zónában, netán ott is dolgozik, az pontosan tudja és érti, hogy szemfényvesztés az egész, Müller Cecília jótanácsai, Orbán Viktor és Kásler Miklós ígéretei gyakorlatilag abszolút semmit nem érnek.
Könnyen beszél az, aki nem volt eddig közvetlenül érintett ebben a világjárványban. Egyébiránt én magam is azok közé tartozom, akik kora tavasszal még kicsit eltúlzottnak, felfújtnak tartották ezt az egész koronavírus-járványt. Nem voltam vírustagadó, de úgy éreztem, hogy a média szándékosan eltúlozza az egészet a szenzáció miatt, olaszországi helyzet ide vagy oda, valójában nincs akkora veszély, mint amekkorának beállítják.
Tavasszal úgy éreztem, nálunk nem robbant még be a járvány, talán túl korán történtek a nagy lezárások, de még száz fölé is csak hébe-hóba ment fel a napi fertőzöttek száma. Sajnos halottak akkor is voltak minden nap, úgyhogy talán mégsem volt butaság a nagy bezárósdi, mivel lehet, hogy tízszer ennyi honfitársunkat vesztettük volna el már tavasszal is. A nyári időszakban is lehetett sejteni, hogy lehetnek még bajok, a járvány nem tűnt el, bár arra senki nem számított, hogy a hivatalos adatok hirtelen varázsütésre éppen augusztus legvégén, szeptember elején kezdenek meredeken emelkedni. És akkor még nem tudhattuk, hogy az még csak a kezdet.
Mindenki tele volt kérdésekkel, a kormány pedig ígéretekkel. Elhangzott például, hogy az iskolákat a kormány folyamatosan ellátja megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszerrel, a tanárok pedig maszkot kapnak. Abban az általános iskolában, ahol én dolgozom, egyetlen egy maszkot sem kaptunk, mivel nem érkezett. És már eltelt december első hete is. Mindenki magának gondoskodjon a védelemről, miközben az egészségügyi dolgozók és a bolti eladók mellett éppen a tanárok vannak a legjobban kitéve a fertőzésveszélynek, ráadásul az utóbbi években mindenki tudomást szerezhetett arról, hogy sajnos a fiatalok teljesen eltűnőben vannak a pedagóguspályáról (külön cikket érdemelne, hogy miért is), nem véletlen a hatalmas tanárhiány. Ennek egyenes következménye, hogy a pedagógusok átlagéletkora jelentősen megnőtt az elmúlt évtizedekben, bőven ötven év feletti és ez évről évre csak rosszabb lesz.
Én még fiatalnak számítok a magam 41 évével, de én is tartottam attól, hogy megfertőződök. Természetesen nem volt a legjobb a digitális oktatás, de legalább biztonságban érezhettük magunkat és nem is terjedt annyira a vírus. Most ősszel azonban elszabadult a pokol, a kormány egyértelműen hezitált, kivárt és rengetegszer hozott érthetetlen „védelmi” intézkedéseket. Attól is tartottunk, mi lesz a fizetésünkkel, ha hosszú hetekre karanténba kerülünk. Kásler Miklós még szeptember közepén kijelentette, hogy már folyamatban a törvényjavaslat elfogadása, hogy az iskolában megfertőződött tanárok 100%-os táppénzt kapnak a gyógyulás és a karantén idejére. Nagyon sok emberben a mai napig ez a tévképzet él, én magam is ezzel az információval dolgoztam végig az első másfél hónapot, miszerint ha megfertőződnék, akkor sem kell tartanom az anyagi gondoktól, mivel megkapom a 100%-os táppénzt, az egészség az első.
Október közepén egyszer csak beütött a krach, belázasodtam, legyengültem, bár az iskolai “homlokos” hőmérő (gyanúm ellenére) 36,2-t mutatott, ezzel hamis biztonságérzetbe ringattam magam. Azt a napot még végigdolgoztam, bárkit szétfertőzhettem, bár a maszkot a kötelező helyeken természetesen folyamatosan hordtam (előtte is). Valaki mégis rám ragasztotta. Bár nem voltak klasszikus Covid-tüneteim, sikerült elérnem a háziorvost telefonon, aki megrendelte számomra a koronavírust-tesztet még aznap. Kifejezetten rossz napok következtek, energiám szinte semmi, kicsit a levegővétel is nehezebben ment, bár nem alakult ki erős köhögésem, nem volt erős légszomjam, de lehetett érezni, hogy gond van. A fürdőszobáig sem volt könnyű időnként elvergődni.
Az egyébként lelkiismeretes háziorvosom (ráadásul évtizedek óta jó barátom is) azonnali rendelése ellenére a mentőautó a tünetek jelentkezésének 4. napján érkezett tesztelni. Pár percet beszélgettem a mentőssel, aki már akkor bevallotta (október 22-én), hogy nem győzik, annyi munka szakadt a nyakukba, még örülhetek, hogy „csak” három napot kellett várnom. Ez egyébként valóban így van, mert másfél-két héttel később testvéremék is elkapták (nem tőlem, nem volt köztünk kontaktus), akkor már a háziorvos nem is kért tesztet, mert előre megmondta, hogy legjobb esetben is 8-10 nap, mire kiér a mentős. Eddigre a napi halálesetek száma igencsak száz körül mozgott, a napi új fertőzötteké pedig 3000-4000 fölé emelkedett. Ez néhány héttel később már inkább 5000-6000 körülire emelkedett.
De vissza az én esetemhez. A tesztem pozitív eredményt hozott, amit szombaton tudtam meg. A tünetek jelentkezésétől számított hatodik nap végén és én még egészen jól jártam. Október 23-ától szerencsére jött az őszi szünet, így csak három napra kényszerültem táppénzre. Amikor letelt a tíz-tizenegy nap, nagyon nehezen sikerült már elérni telefonon a háziorvost, de mivel pozitív teszttel rendelkeztem, be sem léphettem a rendelőbe előterébe sem. Az orvos asszisztensével sikerült beszélni végre telefonon, leginkább azért, mert közben feleségem is tüneteket produkált. Kérte, mérje meg a lázát, megmérte, 36,4 – rendben, akkor ez nem Covid, nem kérünk tesztet. Tessék? Én is folyamatosan vártam a második, feloldó tesztre, erre annyit mondott, hogy az utolsó tünet óta eltelik tíz nap karantén, nyugodtan visszamehetek dolgozni. Rákérdeztem a 100%-os táppénzre is, mivel Kásler Miniszter úr már egy hónappal korábban megígérte, hogy így lesz. Az asszisztens nem is hallott ilyenről, hogy járna a 100%-os táppénz, úgyhogy hajrá a 60%-kal.
Vissza is mentem a gyerekek közé egy teljes hétre, miközben NEM rendelkeztem negatív teszttel és például az energiaszintem még sehol sem volt régi önmagamhoz képest. De az ember egy pedagógusfizetéssel nem engedheti meg magának, hogy három-négy hétig táppénzen legyen, amikor fizikálisan képes dolgozni, még ha nehezére is esik, a 60% semmire sem elég. ÍGÉRET volt a 100%-ra, de ez megvalósításra nem került, a munkahelyi főnököm is megerősített ebben, hogy sajnos szó nincs 100%-os táppénzről, nem született ilyen rendelet, csak ígéret volt. Közben az egészségügyben dolgozó feleségemet szűrték a munkahelyén is hopp, pozitív eredményt hozott (előtte egész évben körülbelül hat tesztje mind negatív lett). De a biztonság kedvéért „fű alatt” én is bejutottam az ismeretség miatt egy Covid-tesztre (nem nagyon volt kedvem kivárni a bizonytalanul 8-11 nap után érkező mentősökre úgy, hogy közvetlen kontakt vagyok) és az enyém is ismét pozitív lett. Az már csak adalék, hogy ebben az időben olyan sebességgel fertőződtek meg a kórház azon osztályán a dolgozók, ahol feleségem is dolgozik, hogy “nem hivatalosan – természetesen” a tünetmentes, vagy csak enyhe tünetekkel rendelkező, Covid-fertőzött nővéreket és személyzetet (!) hívtak vissza karanténból dolgozni, mert egyszerűen már nem volt ember, aki ellással a feladatokat. Ugye, erről sem hallottunk az M1-en?
Igen, megint jött nekem az otthoni karantén (és még szerencsém volt, mert az igazán vad tüneteket én megúsztam, a környezetemben többen sokkal rosszabbul jártak), majd az újabb (kizárólag az ismeretség miatt ilyen gyorsan) megvalósuló teszt, megint pozitív. Majd a negyedik is. Pedig akkor már apróbb tüneteket sem észleltem magamon, úgyhogy négy munkahétből hármat otthon töltöttem, már próbáltam volna visszamenni dolgozni, valamiből meg is kell élni. A háziorvossal konzultálva kimondta, hogy hiába pozitív a tesztem, már annyi idő telt el a fertőzés óta, hogy már biztosan nem fertőzhetek, mehetek vissza dolgozni. Vissza is mentem, bár volt némi bizonytalanság bennem. Itt ért a hír, hogy az egyik kolléganő férje (szintén a közoktatásban dolgozik) sajnos lélegeztetőre került. Nem is élte túl, néhány nappal később elhunyt. Az iskolában természetesen továbbra sincs ingyenes maszk, mindenről magunk gondoskodunk.
A novemberi elején kapott fizetési sms enyhén szólva letaglózott, hirtelen nettó 180 ezer alá esett a fizetésem (az egyébként sem túl acélos 206 ezerről – 15 éve vagyok a pályán főiskolai végzettséggel) és ez még csak a HÁROM nap távollétet tartalmazta. Időközben a középiskolákat és felsőoktatási intézményeket bezárták, távoktatásra álltak át. Mi azonban kötelezően álljuk a sarat a járvány legnagyobb tombolásakor, szó nincs az általános iskolák bezárásáról, illetve digitális oktatásról. Pedig rajtam kívül a kollégák nagyobb része bizony fél bemenni, ne feledjük, a gyerekeknek az osztályteremben a maszk használata sem kötelező! Milyen okos ez a vírus, hogy tudja, hogy az egyetemeken és a középiskolákban terjed, miközben az általános iskolákban, ahol messze a legtöbb a testi kontaktus a gyerekek között, ott nem terjed.
Több száz gyerekkel vagyunk nap mint nap összezárva és hétről hétre derülnek ki pozitív esetek, ilyenkor néhány gyerek, vagy egy-egy évfolyam 1-1,5 hétre távoktatásba vonul, de nekünk, pedagógusoknak AZ INTÉZMÉNYBEN kell megtartanunk a digitális órát akkor is, ha első, vagy utolsó óránkra esik. Igaz, ez a legkevesebb már.
Újabb adalék, valamikor november első felében kiderült, hogy húgom és férje szintén megbetegedtek (nem volt köztünk kontakt), sokkal rosszabb tünetekkel. A férj ott is általános iskolai pedagógus, neki is jöhetett a 60%-os táppénz, mivel ott sem hallottak még soha sem az orvosok, sem a tankerületnél a 100%-os táppénzről. Ugye, pedig milyen sokan azt hittük szeptemberben, hogy ez eldöntött ügy? Nem, ez csak egy ígéret volt. Közben nálunk kiraktak egy nagyjából három A4-es oldalon át taglalt, hihetetlenül megbonyolított szisztémát, ami alapján kérvényezhetjük a feljebbvalóinknál (természetesen nem az intézményvezetőnél) a 100%-os táppénzt, amiről végül valaki valamikor dönt és visszaigényelhető, AMENNYIBEN megadják és amennyiben BIZONYÍTANI tudjuk, hogy a munkahelyen fertőződtünk meg. Itt van a kutya elásva, próbából rákérdeztem, hogy az én esetemben mi a helyzet, hiszen sehol nem jártam az iskolán és az otthonomon kívül, még boltba is csak ritkán és szigorúan védőfelszerelésben, minden előírást betartottam, mégis Covid-fertőzött lettem. A válasz: „Sajnos nem bizonyítható, hogy a munkahelyen kaptam el a koronavírust. Így nem adható a 100%-os táppénz.” Ez nagyjából egy hete volt, nem is bíztam benne, csak kíváncsi voltam. Azt kaptam, amire számítottam. Ezek után ne csodálkozzunk, amit a napi sajtóban olvashatunk (természetesen nem a kormányközeli oldalakon és lapokban), hogy a tanárok FÉLNEK alávetni magukat a Covid-tesztnek, mert pozitív eredmény esetén azonnal hazazavarnak és minimum 10 nap karantén, a vele járó alacsony táppénzzel. Ezt egyszerűen nem merik a kis jövedelem miatt megkockáztatni. Az már szinte említésre sem méltó, hogy a leterhelt háziorvos húgomnak telefonhívás alapján, bemondásra a tünetek alapján megadta a Covid-pozitív státuszt, be is került elvileg a hivatalos statisztikába pozitívként. Az egészségügyi rendszer elképesztően leterhelt, a kommunikáció ellenére kicsit sem készítették fel a kórházakat és az orvosokat a sokkal erősebb második hullámra.
Az egészségügyi dolgozók mellett a tanárok és az óvodai dolgozók is oda lettek hajítva kísérleti nyúlnak és hősi áldozatnak a tomboló járvány közepére. Tavasszal kicsit talán indokolatlanul hamar zártak mindent, most viszont az éttermek zárása indokolt, a több száz fős iskoláké pedig nem? Igen, értjük, gazdaság. De kérdem tisztelettel, ÉN nem vagyok része a gazdaságnak és a társadalomnak? Engem ki lehet tenni a halálos veszélynek? Az nem számít, hogy heteken át a fizetésem alig több, mint felét kaphatom meg és esetleg nekem és családomnak lesznek anyagi gondjai? Magyarország egyáltalán NEM készült fel a koronavírus-járvány második hullámára sem, az intézkedések pedig a pedagógusokat egyáltalán nem védik, kiteszik a veszélyeknek, gond esetén pedig úgysem bizonyítható, hogy hol fertőződtünk meg, hiába tartunk be minden előírást. És még örüljünk, hogy mi a túlélők közé tartozunk most, amikor már napi átlagosan több, mint 150 ember hal meg hazánkban a Covid miatt. Emlékszünk még Orbán Viktor hangzatos ígéretére még szeptemberben? „Senki ne féljen, aki megbetegszik, mindenkit meg fogunk gyógyítani…” – kedves miniszterelnök úr, ebben sem mondott igazat, NEM, nem gyógyítanak meg mindenkit, elég, ha megnézzük a napi halálozási számot, ami időnként már a kétszázat közelíti. Naponta olvashatunk 40, sőt 30 év alatti áldozatokról is, valamint számos pedagógusról is, akik nem élték túl a koronavírus-fertőzést, amit egy időben meghozott szigorítással megelőzhettünk volna. De nem mi döntünk.
A szakszervezet már jó ideje kéri az általános iskolák ideiglenes zárását is, de ez valahogy kevésbé fontos a járvány elleni küzdelemben, mint például alaposan megnyirbálni az önkormányzatok eddig is erősen megkurtított adóbevételeit. Sajnos jelenleg Magyarországon a politika és a gazdaság (bizonyos részei) sokkal fontosabbak, mint az emberek egészsége és túlélése. Ezt immáron a saját bőrömön is tapasztaltam. És én a szerencsésebbek közé tartozom, mert túléltem. De vajon mikor jön a harmadik hullám, amikor kezdődik az egész elölről? Nem tartok tőle, de ha véletlenül is nagy sajtónyilvánosságot kapna ezen cikkem, akkor másnap megjelenne a képernyőn egy miniszter vagy egy államtitkár és simán a szemünkbe mondaná, hogy amit leírtam, nem is igaz, hiszen a “valóság” az, hogy a kormány mindent megtesz a tanárokért és az állampolgárokért is. Az én szemembe és több, már a fertőzésen átesett kollégám szemébe is, akik pontosan tudják, mi az igazi valóság.
(s. k.)
