Felküldenék az első nőt a Holdra

Megosztás


Az amerikai milliárdos, Jeff Bezos űrcége, a Blue Origin lehet az első, amelyik nőt küld a Holdra – számolt be a hírről a Guardian.

Bezos cége versenyben van azért, hogy megállapodást kössenek a Nasával, hogy melyik magáncég gyártja majd azt a holdjárót, ami 2024-ben landolna majd a Holdon a tervek szerint. Bezos egy Instagramon közzétett videóban mutatta meg azt a BE-7 gépet, amit a héten teszteltek a Nasa egyik alabamai űrállomásán.

Eddig már 12 férfi járt a Holdon, de még egy nő sem. A Nasa és Bezos is ezen akarnak változtatni. Hogy melyik cég működik majd együtt a Nasával a következő évtizedben a Holdutak technikai hátterére vonatkozóan, az 2021 márciusában döntik el. Versenyben van még Elon Musk SpaceX cége, valamint a Dynetics nevű cég is.

Kapcsolódó cikkek