Megunta a megaláztatást, ezért bosszúból bombanő lett és megszabadult 90 kilótól a fiatal hölgy

Megosztás

Átnéztek rajta, semmibe vették, legutóbbi partnere még szülei elől is titkolta pusztán a súlya miatt. A hölgy ugyanis nemrég még több, mint 160 kilós volt, Samantha azonban úgy döntött, sajátságos módon áll bosszút. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy igazán szemrevaló lett az eredmény.

Samantha Rawley korábban több mint 160 kilót nyomott, de úgy döntött, változtat az életén. A fiatal nő azonban hiába próbált lefogyni a hagyományos módszerekkel, újra és újra kudarcot vallott, mígnem a műtét mellett döntött.

A több millió forintot kóstáló műtét aztán meghozta a várt sikert. Samantha a közösségi médián keresztül mutatja be útját, ami hosszú és rögös volt, de most végre elégedett és boldog.

EGYEDÜLÁLLÓ ANYAKÉNT NEVELEM A 11 ÉVES LÁNYOMAT, MELLETTE INGATLANOSKÉNT DOLGOZOM ÉS AZ INSTAGRAM OLDALAMAT VEZETEM.

– Mindig arra vágytam, hogy felnőttként inspirálhassam az embereket, így most megtaláltam önmagam. Szeretek beszélgetni és tanácsokat adni a súlycsökkentő műtéttel, és az azt követő időszakkal kapcsolatban – mesélte a Bored Pandanak a 30 éves nő.

ENGEM AZ INSPIRÁLT IGAZÁN, AMIKOR ÚGY DÖNTÖTTEM, VÉGRE ELKEZDEK MAGAMMAL TÖRŐDNI ÉS NEM FOGLALKOZOM AZZAL, TETSZEM-E MÁSOKNAK
– mondta Samantha, aki több plasztikai műtéten is átesett, hogy elérje áhított alakját.
Samantha több kapcsolatban is megjárta már.

NEM EZ VOLT AZ ELSŐ KAPCSOLATOM, AMIBEN EGYSZERŰEN FANTOMNAK ÉREZTEM MAGAM. EZZEL A SRÁCCAL KÉT ÉVIG JÁRTAM, DE SOHA NEM TALÁLKOZTAM SEM A BARÁTAIVAL, SEM A CSALÁDTAGJAIVAL. ALIG KEZDETT ELLAPOSODNI A KAPCSOLATUNK, Ő MÁR EGY MÁSIK LÁNNYAL TŰNT FEL A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN.

Samantha volt párjának biztosan leesett az álla a nő új külseje láttán. De a miénk is.

Borsonline.hu

Kapcsolódó cikkek