Csak két év múlva tehetik kötelezővé az italospalackok visszaváltását

Megosztás

A palackok újrahasznosítását nem írják elő a kedden benyújtott törvénymódosításban, de betétdíj helyett lesz visszaváltási díj, és aki vállalja a fém-, műanyag és üvegpalackok visszaváltását, az mentesülhet a környezetvédelmi termékdíj alól is. A kormány már hét éve halogatja a döntést a kérdésben, az új szabályok is csak 2023 közepén lépnek életbe. A Greenpeace a rendszer gyorsabb bevezetését és szigorúbb szabályokat szorgalmaz.

A környezetvédők azt szorgalmazzák, hogy már 2022 január 1-től vezessék be, mivel addig is hatalmas mennyiségben kerülnek a lerakókba italosdobozok: például évente egymilliárd PET-palack, illetve az amúgy végtelenszer újrafelhasználható fémdobozoknak a kétharmada.

Az uniós irányelvek megvalósítását ígérő törvényjavaslat indoklásában elismerik, hogy az azokban kitűzött cél – vagyis 2029-ig 90 százalékos visszagyűjtési arányt érjük el – visszaváltási rendszer nélkül nem valósítható meg, ugyanakkor a javaslatban csak a csomagolások környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény módosítása vonatkozik az italospalackokra, illetve betétdíj helyett bevezetik a “visszaváltási díj” kifejezést.

Kapcsolódó cikkek