Előkerült Kim Dzsong Un

Megosztás


A koronavírus-járvány okozta vészhelyzet intézkedéseinek szigorítására adott utasítást Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén – jelentette az állami KCNA hírügynökség. A testületet a Covid-19 okozta gazdasági és politikai bizonytalanság közepette hívták össze, amely további terheket ró Észak-Korea gazdaságára az atomprogramja miatt kiszabott nemzetközi szankciók hatása mellett.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a hétfői volt Kim Dzsong Un első nyilvános megjelenése október 22. óta, amikor Dél-Phenjan tartomány egyik temetőjét kereste fel.


Az észak-koreai vezető áprilisban húsz napig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Akkor azt rebesgették, hogy jelentősen romlott egészségügyi állapota, szívműtéten esett át, sőt, halálhírét is keltették. Egyesek a koronavírus-járványban vélték megtalálni visszahúzódása okát. Kimet május elején egy műtrágyagyár felavatásán látták újra, aztán megint hetekre eltűnt a nyilvánosság elől.

Kapcsolódó cikkek