Hiába a fertőtlenítés, szinte mindenki megfertőződött egy idősotthonban

Megosztás

Az óvintézkedések és az előírások betartása ellenére koronavírussal fertőzött meg egy egri idősek otthonának majdnem minden lakója és dolgozója – jelentette be csütörtökön a város polgármestere rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Mirkóczki Ádám elmondta: szerda késő este értesült róla, hogy

a minden dolgozót és gondozottat érintő 60 PCR-tesztből 54 pozitív eredményt adott az intézményben. Mindössze két lakó és három munkatárs eredménye negatív, valamint egy teszt eredménytelenül zárult – tette hozzá.

Jelezte: a fertőzöttek közül a dolgozók mindegyike és az idősek többsége is tünetmentes, míg a korábban tünetek miatt elkülönítettek állapota javul.

A létesítményben több hete bevezették a kijárási és látogatási tilalmat, és minden biztonsági protokollt betartottak: a dolgozók testhőmérsékletét naponta kétszer ellenőrizték, és folyamatos volt a takarítás, fertőtlenítés is – húzta alá. Nem volt tehát olyan probléma és nem történt olyan mulasztás, ami ezt a helyzetet előidézhette volna – értékelt a városvezető.

Mirkóczki Ádám közölte: a történtek ismeretében minden helyi önkormányzati intézmény vezetőjének javasolja, hogy kérjék munkatársaik teljeskörű tesztelését.

Kapcsolódó cikkek