Az egyetemfoglalók elhagyják az SZFE épületeit a járványhelyzet miatt, de nem adják fel

Megosztás

Az SZFE-t elfoglaló diákok a járványügyi intézkedéseknek megfelelően elhagyják az egyetem épületeit- jelentették be kedden.

A kuratórium pénteki, az oktatás leállításáról szóló döntése ugyanakkor sérti a felsőoktatási törvényt, közölték a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. Emiatt a hallgatói önkormányzat bírósághoz fordul, ami halasztó hatállyal bír, így nem kell felfüggeszteni a képzést egyelőre.  

A blokád elmúlt két hónapja alatt minden tanórát megtartottak, ennek bizonyítékát eljutatták az Oktatási Hivatalhoz. 

A hatályos járványügyi intézkedéseknek megfelelően a Színház- és Filmművészeti Egyetem is digitális oktatásra áll át, így elfoglalt épületeket a nap folyamán elhagyják a tiltakozó diákok, jelentették be. Hozzátették: 

“Mivel követeléseink továbbra sem teljesülnek (..), a blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük. Az egyetem mi vagyunk. A blokád pedig addig tart, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik.”

Kapcsolódó cikkek