Semmitől nem véd meg, de a kormány újabb százmilliókat von el kötelezően Miskolc költségvetéséből

Megosztás

Komoly felzúdulás követte Orbán Viktor kedd esti rendkívüli bejelentését, mivel a rendkívüli jogrend valódi védelmi intézkedések nélkül került bevezetésre. Ugyanakkor ismét ingyenessé tették mindenhol a parkolást, ami Miskolcnak már tavasszal is 200 milliós kiesést hozott. Most sem lesz jobb az egyébként is nehéz anyagi helyzet.

A díjmentes parkolás miatt a parkoltatással foglalkozó cég több mint 50 millió forintos költsége mellett Miskolc városának 200 millió forintot meghaladó bevételkiesése keletkezett április és július között. Most újra elrendelte a kormány a parkolás ingyenessé tételét – amivel a kerékpárosokat, gyalogosokat képviselő civilek sem maradéktalanul elégedettek.

Április 6-ától tette díjmentessé a parkolást a kormány a világjárvány első hullámában. Miskolcon ez a Városgazda üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeket és a Régiposta utcai parkolóházat érintette. A veszélyhelyzetet július 1-től, tehát szűk 3 hónap után szüntették meg. Ennyi idő alatt több mint 200 millió forint bevételkiesést kellett elkönyvelnie az önkormányzatnak, a városi cég több mint 50 millió forintos költsége mellett – tájékoztatta lapunkat a Városgazda ügyvezetője. Osváth Zoltán hozzátette, nehéz kikalkulálni, hogy az újra kihirdetett veszélyhelyzet hogyan érinti majd a költségvetést.

Emlékezhetünk arra is, hogy az éves parkolóbérletek tulajdonosai esetében – az országban egyedülálló módon – kompenzációról döntött a városvezetés: az április 5-ig megváltott éves parkolóbérletek érvényességét 2021 februárjáig meghosszabbították.

A mostani kormánydöntés ismét a helyi közutakat, valamint az önkormányzati tulajdonú, közforgalom elől el nem zárt magánutakat, tereket, parkokat és egyéb közterületeket érinti. Miskolcon a Régiposta utcában található parkolóház használata is ingyenessé vált, míg a három mélygarázsban – Európa tér, Hősök tere, Patak utca – az általános rend szerint kell fizetni.

A Városgazda munkatársai 135 jegykiadó automatát állítanak át, hogy ne fogadjanak el pénzt („üzemen kívül” állapot). Mobilparkolás alkalmával pedig az ügyfelek a visszaigazoló sms-ben megkapják, hogy „Sikertelen parkolás!”. A városban hozzávetőlegesen 7800 parkolóhelyen lesz ingyenes így a parkolás.

– Azt tapasztaljuk, hogy ha potya lehetőségként kapják az emberek a parkolást, akkor azzal nagy számban visszaélnek: drámaian megnő azok száma, akik tiltott helyen állnak meg autójukkal – fogalmazott Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke. – Teljesen általánossá vált már a belvárosban is a járdára való felállás. Zebrák közvetlen közelében ez kifejezetten balesetveszélyes is. Burkolati jeleket ugyan festettek a városban, de meglátjuk, milyen hatása lesz.

A bicikliseket, gyalogosokat egyaránt képviselő civil szervezet vezetője szerint járványveszély idején különösen fontos lenne, hogy ne változzanak meg jelentősen a közlekedési szokások, az arányok. – Nem látjuk, hogy az állam támogatná a home office munkavégzést, ennek pedig óriási lenne a szerepe a járvány elleni védekezésben, hiszen jelentősen csökkentené a gépjárműforgalmat a csúcsidőben.

– Erősen vitatjuk, hogy egy olyan intézkedés visszafogja-e a járvány terjedését, aminek hatására még inkább az egyéni autós közlekedés felé tereljük az embereket. Ez inkább csak súlyosbítja a helyzetet, hiszen ha többen használnak autót, akkor jelentősen nagyobb lesz a károsanyag-kibocsátás. Az emiatt romló egészségi állapot pedig kedvez a vírusnak. Érdekes módon azok az intézkedések, amik valóban segítenék a terjedés megakadályozását, azok elmaradtak. Gondoljunk például az iskolákban az online oktatásra való átállásra.

Minap.hu

Kapcsolódó cikkek