Miskolc belvárosában borotvapengével arconvágott egy férfit a fiatalkorú

Megosztás

A Miskolci Törvényszék döntése értelmében továbbra isletartóztatásban van az a fiatalkorú, aki 2019. május 18-én Miskolc belvárosában zsilettpengével támadt rá egy idegenre.

A vádirat szerint a sértett és a vádlott egymást korábban nem ismerték, Miskolcon, a Széchenyi utcán egy szórakozóhely előtt találkoztak a hajnali órákban.

A fiatal vádlott és a sértett férfi vitatkoztak, majd a vádlott elővette a zsebéből az általa otthon készített műanyag darabra barkácsolt borotvapengét, mellyel az arcán megvágta a sértettet.

A vágott seb a sértett bal arcán haladt keresztül, az arccsonttól az alsó ajkak közepéig, érintve a mélyebben futó idegeket is. A vágás következtében a sértett nyelvén is metszett seb keletkezett. A sértett sérülései nyolc napon túl gyógyuló, alsó ajak mozgatási nehezítettségével járó sérülést szenvedett.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben emberölés kísérlete miatt a Miskolci Törvényszéken folyik büntetőeljárás.

A vádlottal szemben – bűnösségének megállapítása esetén – akár 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, mely miatt megalapozottan feltehető, hogy a vádlott szabadulása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne.

A vádlott életvitele miatt alaposan tartani lehet attól is, hogy újabb bűncselekményt követne el, ezért a letartóztatását továbbra is fenntartják.

Miskolci Törvényszék

Kapcsolódó cikkek