Rendőröket dobáltak, újságírókra támadtak a varsói járványtagadók

Megosztás

Négy rendőr megsérült, 278 tüntetőt pedig őrizetbe vettek Varsóban szombat este, ahol a koronavírus súlyosságát tagadó és az eddigi intézkedéseket elutasító csoportok tüntettek.

Lengyelországban október elejétől a járvány miatt kötelező a maszk köztéri viselése, szombattól az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánították, ami többek között az öt főnél nagyobb gyülekezések tilalmával is jár.

A szombati fővárosi tüntetés résztvevőire közel 350 esetben szabtak ki bírságot a járványügyi szabályok megszegése miatt, és több mint 800 ilyen esetben értesítik a szabálysértésről az egészségügyi felügyeletet is.

Az őrizetbe vételeknek az esetek többségében a rendőrökkel szembeni erőszak volt az oka. Mások az állami címert becstelenítették meg, de előfordult újságírókkal szembeni erőszak is. Az őrizetbe vettek közül egyesek ittas állapotban voltak.

A tiltakozók szombat délután gyűltek össze egy belvárosi téren, onnan a kormányzó Jog és Igazságosság székhelye elé vonultak. A varsói vasúti főpályaudvar környékén a rendőrség eltorlaszolta a törvénytelennek minősített menet útját. A tüntetők üvegekkel dobálták meg a rendőröket, kormányellenes, vulgáris kifejezésektől sem mentes jelszavakat kiabáltak.

hvg.hu

Kapcsolódó cikkek