Trump leidiózta az USA járványügyi hatóságának elnökét

Megosztás

Az elnökválasztás közeledtével Donald Trump ismét támadást indított az Egyesült Államok járványügyi hatóságának elnöke, Anthony Fauci ellen.

Szerinte az emberek unják, hogy folyton „Faucit és ezeket az idiótákat” kell hallgatniuk a vírusról, Faucit pedig „katasztrófának” nevezte a kampánystábjával folytatott hétfői megbeszélésen, amire több újságírót is meghívtak. „A legnagyobb gyűléseket tartom valaha. És itt a Covid. Az emberek azt mondják, mindegy, csak hagyjatok minket békén. Belefáradtak” – idézte Trumpot a New York Times.

Amellett, hogy lehülyézte az ország legtekintélyesebb járványszakértőjet, kedves figurának is nevezte, aki már túl régóta, „500 éve” a helyén van. Fauci valóban évtizedek óta vesz részt amerikai járványok kezelésében, hat elnökkel dolgozott együtt, republikánusokkal és demokratákkal is.

Ennek ellenére másnap, amikor Trumpot a témáról kérdezték a Fox Newsban, demokrata elfogultsággal vádolta Faucit. „Csak annyit mondok, hogy nem mindig csapatjátékos.” Szerinte Fauci mindvégig tévedett a járvánnyal kapcsolatban.

Miközben Trump szereti bagatellizálni a vírushelyzetet, Fauci figyelmeztette az embereket, hogy kemény télre kell készülniük. Az elnök szerint ez csak egy vélemény, és új tanácsadója, Scott W. Atlas – aki neuroradiológus, és nincs járványügyi tapasztalata – mást gondol. Trump arról is beszélt, hogy valójában a média állítja őt szembe Faucival.

Az Egyesült Államokban hivatalosan 220 ezer áldozatról tudni, de a valós szám közelebb állhat a 300 ezerhez: egy friss jelentés szerint ennyivel többen haltak meg február és szeptember közt a sokéves átlagnál. Ebbe például olyanok is beletartozhatnak, akiknél nem azonosították a fertőzést, de a járvány miatt nem fértek hozzá az egészségügyi ellátáshoz.

444.hu

Kapcsolódó cikkek