21 év fegyházat kapott a darnózseli hentes

Megosztás

Megszületett a jogerős ítélet N. János ügyében, akit azzal vádoltak, hogy 2014-ben meggyilkolta feleségét. A Kúria súlyosította a másodfokú ítéletet, és a vádlottat előre eltervelt, szándékos emberölésért 21 év fegyházra ítélte. A büntetésbe beleszámítják az előzetesben töltött 29 hónapot. A tárgyaláson a vádlott távmeghallgatás útján vett részt a győri büntetőintézetből. Az utolsó szó jogán arról beszélt, nem tud olyan tényről, bizonyítékról, ami a bűnösségét igazolná.

A férfi a gyilkosság után a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd egy réten szétszórta. A férfit a Tatabányai Törvényszék 2019 márciusában bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól, a Győri Ítélőtábla azonban testi sértés miatt hét év börtönre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A harmadfokon eljáró Kúria pénteken jogerősen 21 év fegyházra ítélte a vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés miatt.

Az áldozat halálát idegenkezűség okozta, és az idegen keze a vádlotté volt, magyarázta a bíró az indoklásban. Az ügyben a legnagyobb dilemmát végig az jelentette, hogy a vádlottnak milyen formában lehetett köze felesége halálához – írja a 444. A Kúrián arra jutottak, hogy az események láncolatát nézve csakis N. János ölhette meg. A korábban hentesként dolgozó férfit kétszer is felmentette a bíróság arra hivatkozva, hogy halál okát a szakértők nem tudták megállapítani, így az emberölés nem bizonyítható. Másodfokon azonban elítélték, de nem emberölésért, hanem halált okozó testi sértésért. Halmazati büntetésként 7 év börtönt kapott, amibe beleszámítják az előzetesben töltött 29 hónapot. Az ítélet ellen minden fél fellebbezett, így került az ügy a Kúriára. Judit családja azt szerette volna, ha a bíróság kimondja, hogy emberölés történt.

Kapcsolódó cikkek