Ez miért jó? 300 helyen tesztelhetnénk, mégis csak 10 labor tesztjeit fogadják el

Megosztás

Az a bizonyos tíz labor teljesítőképessége határára érkezett, sokan hosszú napokig várnak az eredményükre. Pedig ez nagy luxus, mivel 300 másik helyen is végezhetnénk laboros tesztelést, valamiért azonban ezeket nem fogadják el.

A koronavírus-járvány miatt 14 milliárd forintot biztosít állami PCR-tesztekre egy október 1-jén megjelent kormányrendelet. De az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint, ha ez kevés lesz, még több pénzt csoportosítanak át.

Rusvai Miklós virológus a hétfői RTL Híradónak azt mondta: nem a pénz a szűk keresztmetszet, hanem az, hogy mindössze 10 akkreditált laboratórium tesztjeit fogadják el hivatalosan, miközben akár 2-300 labor is képes lenne elvégezni a munkát, ha engednék. De lehet, hogy 500 ilyen is van.

“Ha bővítenék a Covid-tesztet végző laborok számát, akkor a területen dolgozó kollégák terhelését csökkenteni lehetne”, mondta a szakember az RTL Klubnak.

A hivatalosan kijelölt laborok fele Budapesten található, a másik öt szétszórva az országban.

A tárca azt közölte: a most akkreditált 10 laboratórium elegendő, mert így is naponta 12 ezer teszt végezhető. Rusvai ugyanakkor azt mondta, még a napi 20 ezer teszt is kevés lenne, mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány akkor tartható kézben, ha 5 százalék alatt marad a pozitív esetek száma.

Ez Magyarországon jelenleg 10-15 százalék között mozog.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek