Óriási méretű műemlék Miskolcon

Megosztás

A Hypercube névre keresztelt elképesztően nagy és látványos műemlék került a város főterére, ami a rendszerváltást eleveníti fel – miskolci szemmel nézve is.

A harminc évvel ezelőtt zárult rendszerváltás főbb pillanatait idézi fel az a közterületi installáció, amit csütörtök délelőtt avattak fel Miskolcon, a Szent István téren. A Hypercube Nagy Imre újratemetése, a taxisblokád vagy éppen az első szabad választás mellett három évtizeddel ezelőtti miskolci pillanatokat is megidéz: látható például rajta Furmann Imre, költő, az MDF miskolci szervezetének alapítója és számos a rendszerváltáshoz köthető miskolci esemény is. 

Veres Pál, Miskolc polgármestere fontosnak nevezte azt, hogy mindenki emlékezzen arra, mi történt harminc éve, hiszen „a rendszerváltás olyan politikai társadalmi és gazdasági folyamatokat indított el hazánkban, melyek jelentősen hozzájárultak a mai Magyarország és a demokratikus jogállam létrejöttéhez. 

– A kerek évforduló kapcsán fontos megemlíteni azt is, hogy éppen a napokban, szeptember 30-án volt az önkormányzatiság napja, hiszen az első önkormányzati választás is három évtizeddel ezelőtt volt. Bízom benne, hogy ez az emlékév hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok pontosabban és alaposabban megismerjék azoknak a napoknak, hónapoknak, éveknek az eseményeit – jelentette ki Miskolc első embere. 

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt képviselő Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze kijelentette, „30 éve szabadon – Amit lebontottunk” című installáció célja éppen az, hogy minden városban emlékeztessen a rendszerváltásra és annak kiemelkedő szerepére a magyar történelemben.

Emlékezni, emlékeztetni

– Hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy mi történt 30 évvel ezelőtt itt Miskolcon, Magyarországon illetve szerte Közép- és Kelet-Európában. Emlékezni fontos, de ennél talán még fontosabb az, hogy emlékeztessük azt a körülbelül hazánkban élő körülbelül hárommillió harminc év körüli fiatalt, akik személyesen nem élhették át ezt az időszakot, akiknek ez csupán egy fejezet a történelemkönyvekben – tette hozzá. 

Az installációt végül részleteiben Lestár Péter, a pályázatot megvalósító Perfect Média Kft ügyvezető igazgatója ismertette: a miskolcihoz hasonló installációt tizennyolc hazai nagyvárosban állítanak fel, a miskolci ezek sorában a második, az elsőt szerdán, Szombathelyen mutatták be. Az oszlopok mellett több mint negyvenezer, a rendszerváltásról szóló kiadványt is készítenek, melyeket középiskolás diákokhoz juttatnak el. A kiadványok városonként eltérőek lesznek, a tervek szerint Miskolcra kétezer jut majd belőle.

Minap.hu – fotó: Végh Csaba

Kapcsolódó cikkek