Felfüggesztett börtönre ítélték a Semmelweis Egyetem volt szülész főorvosát

Megosztás

Első fokon 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék P. Kálmán szülész-nőgyógyászt, amiért a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának főorvosaként 2014 és 2017 között öt alkalommal bizonyítottan pénzt kért az általa elvégzett műtétekért: 4 császármetszésért, és egy abortuszért.

A vádirat szerint a hetvennégy éves férfi szülész-nőgyógyászként dolgozott egy budapesti egészségügyi intézményben. A férfi az egyébként a társadalombiztosítás által finanszírozott beavatkozásokért 2014 és 2017 között öt betegétől kért pénzt és egyes esetekben kapott is. Előfordult az is, hogy az orvos a beteg által önként vagy kérésre adott összeget kevesellte.

A Fővárosi Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának miatt emelt vádat az orvos ellen.

A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit, és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre, 1 millió forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 80 ezer forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, letöltendő börtönbüntetésre, közügyektől és foglalkozástól való eltiltásra, valamint a vagyonelkobzás összegének emelésére jelentett be fellebbezést. A védelem elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében élt perorvoslattal.

444.hu

Kapcsolódó cikkek