Ezek a remény jelei? Több környező országban kevesebb az új fertőzött

Megosztás

Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma, bár azt hozzá kell tenni, hogy a hétvégén mindkét országban kevesebb tesztelést végeztek – derült ki a válságstábok közleményéből hétfőn.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 65-tel nőtt, és elérte a 13 598-at az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap 165 esetről számoltak be. Vasárnap három idős, krónikus beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 227-re nőtt.

A szomszédos Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint vasárnap 47-el 3749-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap még 99 új esetről számoltak be, ugyanakkor kevesebb tesztet is végeztek, mint egy nappal korábban. Szlovéniában a múlt héten két egymást követő napon emelkedett száz fölé az új fertőzöttek száma, ami rekordnak számít az országban.

Jelko Kacin kormányszóvivő újságíróknak nyilatkozva elmondta: amennyiben nem csökken a fertőzések tendenciája, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy újabb szigorításokat vezetnek be az országban.

Kapcsolódó cikkek