Olyan beszédet mondott Demeter Ervin, amitől elállt a vendégek lélegzete (hangfájllal)

Megosztás

Minden úgy indult, hogy csak a szokásos ünnepséget láthatják és hallhatják majd a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal meghívott vendégei a Miskolc Nemzeti Színházban rendezett augusztus 20-i ünnepségén, de aztán a búcsúzó kormánybiztos olyan monológba kezdett, amire senki nem számított. A Borsod24 megszerezte az elképesztő hangfelvétel legkritikusabb részét.

A teátrum nézőtere majdnem teljesen megtelt augusztus 18-án, a résztvevők az államalapítási megemlékezés alkalmából adott műsor mellett a „Kormánymegbízotti Dicséret” és az „Év Kormánytisztviselője” díjak nyerteseinek is tapsolhattak., és fellépett a nem éppen alacsony gázsijáról ismert Csík Zenekar is. A legnagyobb figyelmet azonban nem ők, hanem az ünnepi beszédet mondó, kormányhivatali vezetői posztjáról távozó Demeter Ervin – egykori titokminiszter – vívta ki magának.

Az egykori titokminiszter egy álmáról beszélt, amelyben a román Securitate (az egykori román kommunista diktatúra titkosszolgálata) szeretnék eltávolítani őt beosztásából, és a helyére saját emberét ültetnék. Amikor a “sz@r, szemét szekusok” szavak elhagyták a száját, mindenki felkapta a fejét, de amikor hozzá kapcsolta a költői kérdést, miszerint “Csak egy rossz álom volt, vagy egy jövőbeli történés előérzete?”, sokan párhuzamot véltek felfedezni a fideszen belüli, miskolci hatalmi harcokkal.

Mint ismert, Demeter Ervint a mai napon, szeptember 10-én Alakszai Zoltán, Kriza Ákos egykori jegyzője, az önkormányzati választások vesztes polgármester-jelöltje váltja a BAZ Megyei Kormányhivatal élén.

Fotó: Minap (2019)

Kapcsolódó cikkek