Rogán Antalra bízták az állami koncessziók kiosztását

Megosztás

Nemzeti Koncessziós Iroda néven új állami hivatalt hoz létre a kormány. Ennek feladata az lesz, hogy előkészítse az állam koncessziós tevékenységére vonatkozó döntéseket, javaslatot tegyen „egyes kizárólagos állami gazdasági tevékenységek gyakorlása időleges jogának koncessziós szerződés keretében történő átengedésére”, és ezzel kapcsolatban egységes módszertant és ellenőrzési rendszert alakítson ki – olvasható a Magyar Közlönyben pénteken este megjelent kormányhatározatot.

Az irodát elnöki státuszban Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök irányítja, és ennek megfelelően csökkentették az igazságügyi miniszter, valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hatáskörét. Rogánt megbízták, hogy a kormány döntése esetén ő lássa el a koncesszióköteles tevékenység tárgya szerint illetékes ágazati miniszter, illetve az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter feladatait.

A pénzügyminisztert egyúttal felszólították, hogy az új hivatal számára adjon át a Központi Maradványelszámolási Alapból 226 millió forintot.

Kapcsolódó cikkek