Kár volt versenypályának használni az utakat, komoly bírságot kaptak

Megosztás

Ezen a héten sem maradtak el a gyorshajtások Borsodban, két kirívó eset is történt, az egyik száguldozó 300 ezer forinttal lett szegényebb.

Két gyorshajtót büntettek meg a borsodi rendőrök: egyikük 163-al, másikuk pedig 205-el száguldott.

Gyorshajtó autóvezetőket vontak ellenőrzés alá augusztus 20-án a délutáni órákban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 37-es és a 26-os számú főutakon. Varga Rudolf rendőrségi szóvivő közleményében azt írja, két gyorshajtót találtak, ők viszont nem mondhatni, hogy kicsit lépték volna át a megengedett legnagyobb sebességet: 205 km/órával, és 163 km/órával haladtak.
 
– A rendőrök a nagymértékű sebességtúllépések miatt a jogszabály által meghatározott jelentős mértékű közigazgatási bírságot (90.000 forintot, illetve 300.000 forintot) szabtak ki, továbbá közúti közlekedési előéleti pontokat is kiróttak az autókat vezető sofőrökkel szemben – írja a szóvivő.

Leszögezi, a közúti ellenőrzések célja a kiemelt közlekedési szabálysértéseket szándékosan elkövető sofőrök kiszűrése, ezzel a közlekedésbiztonsági helyzet érzékelhető javítása. “Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg vagy veszítsék életüket az utakon” – zárul a közlemény.

Minap.hu

Kapcsolódó cikkek