Elhunyt Tréba Gyula újságíró, a miskolci közélet kiemelkedő alakja

Elhunyt Tréba Gyula újságíró. Hetvenkilenc évesen, miskolci otthonában érte utol a halál. Tréba Gyula 1942. június 5-én született Ózdon, újságírói pályáját a Magyar Rádiónál kezdte, ahol elsőként a nyíregyházi stúdió, majd a Miskolci Rádió munkatársa lett, később pedig a Krónika című műsor Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tudósítójaként dolgozott. Szintén megyei tudósítóként vezette a Magyar Távirati iroda miskolci szerkesztőségét. Újságírói pályája során számos cikke, tudósítása jelent meg a helyi, illetve az országos sajtóban, szakmai elhivatottságát és tudását pedig a Miskolci Bölcsész Egyesület oktatójaként a fiataloknak is igyekezett átadni. Két gyermeke születet: Ákos és…

Tovább olvasom